2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Róma - Cinecitta magyarul

Következik:

Híradó 12:00

Dömötör kínosan ügyelt, hogy Tiborcz és az Elios nevét ne ejtse ki

Hír TV

2018. február 19., hétfő 14:14, frissítve: hétfő 17:55

Kínosan ügyeltek a kormánypárti politikusok, hogy a parlament tavaszi ülésszak megnyitóján egyszer se ejtsék ki Tiborcz István nevét. Nem volt könnyű feladat, ugyanis az ellenzéki képviselők közül többen is az Elios botrányról beszéltek az Országgyűlésben. A miniszterelnök pedig éppen Bulgáriában tárgyalt, így ő is elszalasztotta a lehetőséget, hogy személyesen válaszoljon a vejét érintő kényes kérdésekre.

Egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a magyar ügyészség nem az ország, hanem a Fidesz érdekében, a Fidesz irányítása alatt működik – Szilágyi György a parlamentben. A vádhatóság az Elios-ügyben történt OLAF-jelentés miatt került a jobbikos képviselő célkeresztjébe, aki szerint az ügyészség elfogultsága miatt nem indult még Magyarországon eljárás a korrupciós botrányban.

– A magyar ügyészség azt mondta, hogy itt minden rendben van, hiszen Tiborcz Istvánról van szó, Orbán Viktor vejéről. Semmi törvénytelenség nem történt, az Európai Csalás Elleni Hivatal pedig megállapította, hogy súlyos szabálytalanságok történtek, hiszen a száz százalékát visszaköveteli ezeknek az uniós forrásoknak. Hiszen ő mondta ki – és feltárta az elkövetői kört – hogy itt bűnszövetségben és előre megfontoltan kialakított elkövetői körrel, ugyanazzal az elkövetői körrel végezték ezeket a dolgokat – hangoztatta Szilágyi. 

A tavaszi első ülésnapot bulgáriai útja miatt kihagyó Orbán Viktor helyett államtitkárainak kellett helyt állniuk a parlamentben. Dömötör Csaba és Fónagy János válaszolt az ellenzéki kérdésekre. Mindkettőjüknek sikerült is, anélkül, hogy egyszer is kiejtették volna Tiborcz István nevét.

– Meggyőződésünk, meggyőződésem, hogy az OLAF-nak ez a kezdeményezése nem más, mint egy brüsszeli kampányakció. Egy brüsszeli kampányjelentés. Nem más, mint az a brüsszeli szándék, amely furcsa módon egy most mást mutató pártot kíván támogatni – mondta Fónagy. 

Az LMP miniszterelnökjelöltje a kormányzást hiányolta. Szél Bernadett szerint inkább az oktatással és az egészségüggyel kellene foglalkozni, és nem a jövőt felemésztő korrupcióval, ami számításai szerint 5-600 milliárd forintot emésztett fel az elmúlt nyolc évben 

– De azért ha egy bűnszövetségben elkövetett szervezett korrupciós esetről van szó, amelyben érintett egy miniszter, érintett egy vő – nem is akárkinek a vője! –, tehát a miniszterelnökig mutatnak a különböző vektorok, akkor azt gondolom, ki kell mondani, hogy egy fordulópont következett  be Magyarországon – mondta Szél Bernadett.

Az azonnali kérdések során a legfőbb ügyész helyettese már nem kerülhette meg a szocialisták az Elios-botrányra vonatkozó kérdését. Lajtár István szerint az ügyészség nem védi a fideszeseket.

– Szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy az ügyészség a konkrét ügyben lépett. 2018. január 22-én a Pest megyei Főügyészség elrendelte a nyomozást, és annak teljesítésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. A nyomozás folyamatban van. A képviselő úr által elmondottakból számomra ugyanakkor egyértelműnek tűnik, hogy teljes bizalma van az Európai Csalás Elleni Hivatalban és az OLAF által tett megállapításokban. Csak remélni tudom, hogy ez a bizalom minden ajánlásra nézve fennáll – közölte Lajtár István.

Orbán Viktor távollétére a Fidesz-frakcióvezetője adott magyarázatot. Gulyás Gergely szerint kár a miniszterelnököt számon kérni, amikor éppen a magyar nemzeti érdekeket képviseli Bulgáriában, ahol a migrációs politikáról tárgyal.

Tekintse meg a napirend előtti felszólalásokat!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!