2024. 05. 26. Vasárnap Fülöp, Evelin napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Csinibaba

Következik:

Híradó 12:00

Kampányfogás helyett nyugdíjalap-emelést akarnak a szervezetek

Hír TV

2017. november 19., vasárnap 09:36, frissítve: vasárnap 18:27

Égnek a vonalak a nyugdíjas érdekképviseleteknél – többen is arra panaszkodnak, hogy nem annyi prémiumot kaptak, mint amennyire számítottak. A Bajnai-kormány által bevezetett pluszjuttatás helyett az érdekképviseletek a nyugdíjalap megemelését tartanák valódi segítségnek. A novemberre ígért nyugdíjprémiumot a hónap végéig kézbesítik.

Nem kapott nyugdíjprémiumot egy budaörsi nő. Az asszony azt kérte, ne mutassuk az arcát, de a Látótérnek elmondta: az elmúlt 12 évben rokkantnyugdíjas volt, de ettől az évtől már öregségi nyugdíjra jogosult. „Ezt ők úgy tartják nyilván, hogy most én friss nyugdíjas vagyok, tehát nem jár a prémium” – mondta.

Pedig a kormány megígérte, hogy a jogosultak körét kiterjesztik a rokkantsági ellátásban vagy más, a nyugdíjjal azonos módon emelendő ellátásban részesülőkre is. A budaörsi asszony nem az egyedüli panaszos, a Nyugdíjasok Országos Szövetségénél napok óta égnek a telefonvonalak.

A nyugdíjprémium kifizetéséről még a Bajnai-kormány döntött 2009-ben, cserébe azért, mert elvették a 13. havit. A prémiumot most először kapták meg az idősek, mert az idén a gazdasági növekedés elérte a törvényben foglalt 3,5 százalékot. A többnyire a kormány ajándékaként kommunikált juttatás sokakban hiú reményeket ébresztett.

 „Bizonyos dolgok kimaradtak és bizonyos dolgok nem voltak egyértelműek, például én biztos vagyok benne, hogy Magyarországon nagyon kevés az a nyugdíjas, aki tudja, hogy neki mikor és mennyi összeget kellett kapnia” – jelentette ki Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnöke.

Egy másik szervezetnél is szép számmal jelentkeznek csalódott nyugdíjasok. Orsós Éva, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetségének vezetője arról beszélt, „a törvényben ott volt az, hogy a nyugdíj egynegyed részét, de maximum 20 ezer forintot lehet figyelembe venni. Ez egyben azt jelenti, ezt ugye most már kezdik az emberek megérteni, hogy akinek 80 ezer forint a nyugdíja, vagy ennél magasabb összegű, az mind 12 ezer forintot fog kapni.”

A nyugdíjas érdekképviseletek szerint a többség biztosan örül az év végi pluszpénzeknek, de a kampányszerű kedvezmények helyett a nyugdíjalap emelését tartanák valódi segítségnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!