2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Lélektáncosok – A Bozsik Yvette Társulat 30 éve 03:00

A jövő év végétől öt anyák háza működhet az országban

Hír TV

2017. november 28., kedd 09:50, frissítve: kedd 10:01

A program célja, hogy a gyermekkórházakban és a gyermekosztályokon a szülő végig beteg gyermeke mellett maradhasson.

Velkey György, a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az országos programról elmondta, hogy az intézményben 2015 óta több mint 200 család vette igénybe a szolgáltatást.

„Döntően édesanyák, édesapák, nagymamák laknak itt a súlyos beteg gyerekük mellett, és igyekszünk a családoknak, illetve a személyeknek komplex segítséget adni, szociálisan, lelki gondozás tekintetében, ha kell, tárgyi segítséggel vagy akár az utazásukat segíteni. Ezek főleg messziről jött családok, amelyek döntően az országos égési központban, de sokszor más osztályokon, rehabilitáción, sebészeten vagy máshol fekvő gyerekek mellett lévő vannak” – fogalmazott Velkey.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!