2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:05

Jobbik: Soros káros, de a kampány felesleges

Hír TV

2017. november 16., csütörtök 10:13, frissítve: csütörtök 10:22

Ugyan Soros György tevékenységét károsnak tartja a Jobbik, de az ellenzéki párt szerint teljesen haszontalan a kampány.

Volner János azt mondta: a nemzeti konzultációk valójában csak arra jók, hogy a Fidesz egyben tartsa szavazótáborát és állami pénzhez juttassa a kormányközeli médiabirodalmat.

Az összes olyan kampány, amit elindítottak, arra volt jó, hogy próbálják egyben tartani a saját szavazóikat, másrészt pedig milliárdokat belepumpáljanak abba a sajtóbirodalomba, amely egyébként a legaljasabb hazugságokat terjeszti többek között a Jobbikról is. Fontos azt látni, hogy Soros György káros, de ennyi erővel évente legalább tíz politikai kampányt lehetett volna különböző európai uniós és egyéb vezetők ellen indítani. Soros Györgyöt kipécézte magának Orbán Viktor és hadat üzent ellene. Egyébként nagyon tanulságos, hogy pont az ellen a két ember ellen visel hadat a kormányfő, akik korábban anyagilag is bőkezűen támogatták őt – véli a párt frakcióvezetője.

Tekintse meg a teljes interjút!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!