2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Igazságosnak tartja az I. kerületi polgármester a lakásbérlését

2016. december 13., kedd 16:18, frissítve: kedd 16:02

Jogszerűnek, igazságosnak, méltányosnak és etikusnak tartja Nagy Gábor Tamás, hogy jóval a piaci ár alatt bérel lakást az általa vezetett kerülettől.

A fideszes politikusról a Magyar Nemzet írta meg, hogy ő az egyik kedvezményezettje az önkormányzat bérlakás-politikájának. Az újsághír alapján tett fel kérdéseket a polgármesternek az egyik ellenzéki önkormányzati képviselő. A Fideszben Nagy Gábor Tamás bérlakására ugyanaz a válasz, mint Rogán Antal helikopterezésére vagy Mengyi Roland korrupciógyanús pályázati ügyeire.

„Nagy Gábor Tamás munkáját elismerjük, és nagyra becsüljük, amit az első kerületért tesz. Lakásügyekkel a Fidesz-frakció nem foglalkozik. Azt viszont tudniuk kell, tudják önök is, és tudják a politikusaink is, hogy ha őket bármilyen támadás éri, akkor meg kell tudnia védenie magát az illető politikusnak” – jelentette ki Halász János, a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

A Párbeszéd által delegált képviselő elmondása szerint a díjak jellemzően nőttek, de nem közelítették meg a piaci árakat. V. Naszályi Márta úgy véli, az sem lehetett véletlen, hogy zárt volt az ülés.

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy a kerületben jutányos áron adott bérbe önkormányzati ingatlanokat a fideszes polgármester saját magának, volt feleségének és az asszony cégének is.

„Én hat éve vagyok képviselő, ilyen még eddig nem fordult elő, hogy a kerület gazdálkodásáról szóló, egyébként nyilvános napirendeket zártan tárgyalja a bizottság, én nem is értek vele egyet. Azt gondolom, sőt mondhatni, biztos vagyok benne, hogy ez most a sajtóérdeklődésnek szólt” – mondta V. Naszályi Márta.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!