2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hivatalos: megállapodott az MSZP és a DK

Szánthó Péter

2017. december 20., szerda 14:18, frissítve: szerda 21:50

60 MSZP-s és 46 DK-s körzet lesz 2018-ban, a két párt külön listán indul. További ellenzéki pártokkal is tárgyalnának.

Megállapodott az egyéni körzetek koalíciójáról az MSZP és a DK – jelentette be Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc. 46 körzetben a DK állít jelöltet, 60-ban pedig a szocialisták – ismertették a pártelnökök. Az arányokat a pártok jelenlegi támogatottságának arányában fogadták el, így „korrekt és tisztességes a megállapodás, a közvélemény-kutatások átlaga is ezt tükrözi”. Molnár Gyula hozzátette, nem zárják ki, hogy további partnereket bevonjanak, erről majd a későbbiekben tárgyalnak.

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a DK január 2-án elkezdi a kampányt, 46 körzetben a saját jelöltje mellett, a többiben a szocialisták jelöltjét ajánlja. A DK elnöke hangsúlyozta, önálló listán indulnak, amelyet ő fog vezetni. A tárgyalás nem volt egyszerű, sem rövid, kompromisszumkészség kellett hozzá, de a két elnökség rábólintott a megállapodásra. Gyurcsány elmondta: a DK szeretne olyan átfogó megállapodást a többi ellenzéki párttal, hogy minden kerületben egyetlen ellenzéki jelölt induljon. A DK-elnök kijelentette: a párt világos politikai irányt követett, „önálló listán indulunk, a listát én fogom vezetni, az első 30 helyről a DK elnöksége döntött”.

Molnár Gyula szerint tudomásul vették a DK külön listáját, de „továbbra is azt szeretnénk kinyilvánítani, hogy ha lesznek további partnerek a közös vagy egymás ellen nem indulásban, készen állunk további szereplőket bevonni”. Ezt Gyurcsány is megerősítette: nem mondtak le arról, hogy a nyerhetőnek ítélt körzetekről az Együtt-tel, az LMP-vel és a Momentummal is tárgyaljanak. Molnár emellett azt is világossá tette, hogy a Jobbikkal nem lesz tárgyalás és koordináció.

Karácsony Gergely szerepéről az MSZP-elnök azt mondta, egyértelmű a helyzet: a miniszterelnök-jelöltségét mindenki támogatja, aki részt vesz a megállapodásban. A Párbeszéddel pedig a szocialistáknak kell megállapodniuk, de folyamatosan tárgyalnak.

Végül a B terv maradt

Mint ahogyan a Hír TV online is megírta, egyfajta B tervvel ültek le tárgyalni a szocialisták Gyurcsány Ferencékkel, és minden bizonnyal ezt a verziót fogadták el tegnap: a két párt külön listán indul, a 106 választókerületben koordinálja a jelölteket – egymás ellen nem indulnak, hanem támogatják a másikat –, és a DK is elfogadja miniszterelnök-jelöltnek Karácsony Gergelyt, aki ugyanakkor egyik párt listáján sem fog szerepelni. A lépés azért is meglepő, mert a Párbeszéd társelnöke korábban arról beszélt: csak akkor vállalja a jelöltséget, ha közös baloldali lista lesz.

Karácsony a megállapodás hírére azt írta a Facebookon: „Nagy előrelépés lenne, ha az ellenzéki pártok megállapodnának végre a közös egyéni jelöltekben. De a cikk állításaival ellentétben továbbra is azt gondolom, hogy közös ajánlatra, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre is szükség van.”

Kunhalmi: Lesz! DK: Nem lesz!

Közös listáról nem született döntés, ám Egyenesen című műsorunkban Kunhalmi Ágnes sokadszorra is kiemelte: közös listára mindenképpen szükség van a kormányváltáshoz. Az MSZP budapesti elnöke kijelentette: ha nem sikerül megállapodniuk a közös listáról, az újabb kétharmados Fidesz-győzelmet jelenthet. A politikus bizakodóan beszélt, szerinte lesz közös lista. A megállapodásról az MSZP elnöksége várhatóan szerdán dönt. Ellenben a DK már a hétvégén világossá tette, nem kér a közös listából, bemutatta saját választási listáját, amelyet a pártelnök, Gyurcsány Ferenc vezet.

Mindenki engedett

Végül mindkét párt engedett álláspontjából, az MSZP a jelek szerint valóban lemondott a közös listáról, holott eddig hangsúlyozta, hogy csak akkor hajlandó egyeztetni az egyéni körzetekről, ha a listát tető alá hozták – utóbbira azonban a DK-ban nem volt hajlandóság. Gyurcsányék pedig az Együttet és a többi kisebb pártot is bevonták volna a tárgyalásokba.

Azt sem tudni, a Párbeszéd miként indul a választásokon. Annyi biztosnak látszik, hogy a párt sem a DK, sem az MSZP listájával nem fog közösködni, hiszen akkor már 10 százalék kellene a parlamentbe jutáshoz, ami a DK-nak a legutóbbi adatok szerint még messzi cél, de az MSZP sem mer kockáztatni, hiszen a Párbeszéd népszerűségét a közvélemény-kutatók általában 0 és 1 százalék között mérik – így pedig sokat nem tudna hozzátenni a közöshöz. Ellenzéki körökből arról hallani, hogy a párt másik társelnöke, Szabó Tímea egyéniben Óbudán indulna. A szocialista párt elnöke vélhetőleg erre célzott, amikor csütörtökön arról is beszélt, lesz olyan párbeszédes jelölt az egyéni körzetekben, aki „közös jelöltként” fog indulni. Illetőleg Molnár szerint lesznek a listájukon párbeszédesek – az nem egyértelmű, hogy a párt logója ott lesz-e az MSZP-é mellett a szavazólapon.

A Párbeszéd szerdán kiadott egy közleményt, amelyben azt írta, közös ajánlatra, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre is szükség van: „A közös jelöltek után állapodjunk meg a választóknak tett közös ajánlatban és abban, hogy az ajánlatot közös miniszterelnök-jelöltként, a közös lista vezetőjeként a legnépszerűbb politikus, Karácsony Gergely képviselje!” 

Az Együtt koordinálna, de közös listára nem menne

Továbbra is azt vallja Juhász Péter pártja, hogy minden egyes választókerületben csak a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek kellene indulnia. Az Együtt elnöke a Peronban arról beszélt, akár a kis pártok egy-két százalékán is múlhat egy-egy választókerület, ám nem „Gyurcsány Ferenc jóindulatára várnak”, hogy bevegyék őket is a megállapodásba. A pártelnök bízik abban, hogy az MSZP–DK-megállapodással elindult a folyamat az ellenzéki oldalon, és visszautasította azt az állítást, hogy az Együtt az utolsó pillanatban állt volna elő a koordinációs javaslatával, „hónapok óta ezt mondjuk, nem most találtuk ki a koncepciót”. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége kapcsán a politikus elmondta, ők az MSZP listavezetőjét nem hajlandók támogatni, ahogyan korábban a DK is hasonlóan nyilatkozott. „Ha lesz nagy, közös miniszterelnök-jelölt, akkor majd megfontoljuk” – jelentette ki Juhász Péter, aki arra is emlékeztetett, nemrég Karácsony az Együtt–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje volt, később pedig már azt mondta, hogy csak a közös lista jelöltje akar lenni, most pedig, mivel nincs ilyen lista, Karácsony egyfajta „mindenki felett lebegő, lista nélküli jelölt”.

Az Együtt korábban olyan javaslatot tett az MSZP-nek és a DK-nak, amely 106 körzetből 66-ot osztana el a három politikai erő között: 15 járna az Együttnek, 26 az MSZP-nek és 24 a DK-nak. A veszprémi körzet maradna Kész Zoltán független képviselőé. Az Együtt erről egyeztetne az LMP-vel és a Momentummal is. A javaslat kapcsán Juhász Péter kérdésre kijelentette: a Jobbik politikája nagyon távol áll a többi ellenzéki pártétól, s bár kint voltak a párt tüntetésén, nem kívánnak együttműködni Vona Gáborékkal.

Momentum: Karácsony támogatása „ki van zárva”

Bár a Momentum eddig nem állított miniszterelnök-jelöltet, arról nem volt szó, hogy Karácsony Gergelyt támogatná – jelentette ki az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában Hajnal Miklós. A párt szóvivője szerint Karácsony Gergely olyan koncepciót képvisel, amilyen „a Momentum számára ki van zárva”. Hozzátette, nem lehet behozni a közvélemény-kutatásokban mért lemaradást az MSZP által javasolt összefogással, amire az is bizonyíték, hogy 2014 óta tovább nőtt a különbség a baloldali és a kormánypártok között –hangsúlyozta.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!