Hiába a forintosítás, több mint százezren képtelenek törleszteni
2016. március 12., szombat 17:59, frissítve: szerda 10:25
Alig több mint egy éve forintosították a devizahiteleket. Bár volt, akinek a terhe csökkent, sokak ezzel sem jártak jól. 130 ezren azóta sem tudnak fizetni. „Egyértelmű volt, hogy ez a pótintézkedés nem lesz megoldás. Pláne olyan adósoknak, akik már eleve úgy ellehetetlenültek, hogy továbbra sem tudnak semmilyen összeget teljesíteni” – mondta Grell Antal, a Bankcsapda Érdekvédelmi Szervezet elnökségi tagja.
A Magyar Nemzeti Bank pénteken ajánlást adott ki a pénzintézeteknek, amelyben a szerződések újragondolását kéri a bankoktól a nem fizetett hitelek csökkentésére. A bankoknak újra kell tárgyalniuk a nem fizető adósok hiteleit, és a jelenleginél jobb konstrukciót kell találniuk – fogalmazott Ráski Péter, a Pénzcentrum vezető elemzője. „Gyakorlatilag az összes nem fizető adóst meg kell keresniük a bankoknak pontos szabályok mentén, és újra kell tárgyalniuk a hiteleket” – tette hozzá Ráski Péter.
A szocialisták szerint a tények azt mutatják, hogy a forintosítás megbukott, de a családi csődvédelem és a Nemzeti Eszközkezelő sem igazi megoldás a bajbajutottaknak. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: a családi otthonteremtési kedvezmény is csak egy szűk rétegnek kedvez. „Egyes rétegek újabb és újabb kedvezményeket kapnak, miközben sok százezer család támogatását, lakhatását, megélhetését – amelyek a már megszületett gyermekeiket nevelik – nem segíti a kormány” – nyilatkozta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja.
A szocialisták a csok helyett inkább lakbértámogatásra költenének, és szociális bérlakásokat építenének. A parlamentnek pedig olyan javaslatot nyújtanak be, hogy a március elsején lejárt kilakoltatási moratóriumot hosszabbítsák meg addig, amíg a kormány megoldja az érintett családok helyzetét.