2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Harangozó: Orbán felelőssége a Pharaon-ügy

2017. július 20., csütörtök 09:04, frissítve: csütörtök 09:07

Dokumentumok bizonyítják, a kormányfő kérte, hogy engedjék be a körözés alatt álló szaúdi milliárdost Magyarországra.

Orbán Viktornak személyes felelőssége is van abban, hogy a januárban elhunyt szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon beléphetett Magyarország területére – a honvédelmi és rendészeti bizottság szocialista alelnöke szerint. Harangozó Tamás a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, nagyon sok dokumentum bizonyítja, hogy személyesen a miniszterelnök kérte, engedjék be az országba a nemzetközi körözés alatt álló milliárdost. Az MSZP-s képviselő szerint a döntés mögött üzleti érdekek álltak. Tegnap az Index írt arról, hogy a milliárdos halála előtt magyar állampolgárságért folyamodott.

„A vezetők, a szervek vezetői azok, törvény adta kötelessége például egy nemzetbiztonsági vagy egy honvédelmi bizottsági ülésen, akár zárt ülésen is minden dokumentumot bemutatni, és egyenes választ adni” – hangoztatta Harangozó, aki szerint az egész Pharaon-ügy arról szól, hogy „itt volt egy politikai megrendelés, le van írva a külügyminisztériumnál, a tartózkodási engedély kérelemben, hogy Orbán Viktor kéri, hogy ezt az embert engedjék be, ez nem az ellenzéknek a vélelme, a hivatalos dokumentumban le van írva az első kérelemnél, amikor beengedték Magyarországra, hogy a miniszterelnök találkozó érdekében kéri, hogy engedjék be”.

A teljes beszélgetés:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!