Hadházy: Hivatali visszaélés is történt
2016. április 5., kedd 13:00
Hadházy Ákos a Hír TV Reggeli 1áratában azt mondta, bár a rendőrség a bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúját állapította meg, szerinte az ügyben továbbra is fennáll a politikusok felelőssége is. A program keretében 43 gimnáziumban írattak külön-külön munkafüzetet, egyenként 25 millió forintért, majd erről újabb 43 tanulmány készült.
„Nyilvánvalóan a minisztérium is felelős, Lázárék csináltak egy vizsgálatot, miután én megtettem a feljelentést. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az európai uniós pénzekért felelős államtitkársága a felelőse ennek, lehet nevesíteni az államtitkárt: Köpeczi-Bócz Tamásnak hívják ezt a jóembert. Akik pedig közvetlenül felelősek és objektíven, azok a polgármesterek, akik ugye aláírták a közbeszerzéseket” – közölte az antikorrupciós szakszóvivő.