2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Egy bolond százat csinál

Következik:

Híradó 15:00

Gyurcsány teret engedne a Jobbiknak

Hír TV

2017. november 17., péntek 19:40, frissítve: szombat 13:15

Egy olyan egyéni választókerületi jelöltnél, akinek szakmai múltja a baloldalnak és a Jobbiknak is elfogadható, Gyurcsány Ferenc meggondolandónak tartja, hogy a DK ne állítson vele szemben saját jelöltet.

Erről a Klubrádióban beszélt a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint ez működik Mellár Tamás támogatásánál is, aki függetlenként indulna Pécsett.

A volt miniszterelnök egyébként is azon a véleményen van, hogy a választók annyira kormányváltást akarnak, hogy 2018-ban kedvenc pártjuk helyett inkább arra a jelöltre szavaznak majd, aki az legesélyesebb.

Ugye, mi vagyunk azok, akik a legjobb távolságot tartjuk a Jobbiktól, és még vitára sem megyünk el velük, de egy ilyen helyzetben őszintén szólva azt javasolnám az elnökségünknek, hogy azért ne utasítson el egy ilyen tekintélyű független jelöltet, mert a Jobbik sem indul el vele szemben, legalábbis megfontolásra kérném az elnökséget, én magam anélkül, hogy végiggondoltam volna korábban, azt hiszem, inkább megengedő lennék – mondta el a pártvezető.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!