2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Gulyás: Nincsenek következmények

2017. március 22., szerda 06:00, frissítve: szerda 07:53

Titkosszolgálati offenzíva zajlik Európa ellen – állítja a magyar kémelhárítás egy leszerelt tisztje. A nemzetbiztonsági bizottság egyik korábbi tagja szerint hiába született a súlyos állításokkal teli interjú, nem lesz következménye.

Gulyás József a Hír TV Egyenesen című műsorában az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a titkosszolgálatok a rendszerváltás óta mindig figyeltek a politikai elvárásokra, és ahogyan változott az aktuális politikai vezetés viszonya Oroszországhoz, úgy változott a titkosszolgálatok magatartása is.

„Hogy az orosz érdek micsoda, az külön történet. Ugye a magyar reakciók kapcsán kezdtünk el erről beszélgetni, hogy a magyar politika hogyan viszonyul ehhez. Úgy gondolom, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy a titkosszolgálatok lekövetik a politikai szándékot, és akkor felmérik, hogy »na most akkor barátkozunk Putyinnal, akkor mi is barátságosak leszünk«. Ennél ez direktebb módon is zajlik. A titkosszolgálatok ugyanis szerintem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy folyamatosan érzékeljék azt, mi történik mondjuk orosz részről, illetve más hírszerző szolgálatok részéről. Ezekről jelentéseket készítenek. Viszont a jelentésekre adott válaszok, reakciók a politikai vezetőktől és a szolgálati vezetőktől, illetve az adott utasítások vagy műveleti kezdeményezések teszik számukra egyértelművé, hogy hogyan is kell kezelni mondjuk az orosz befolyásolási törekvéseket” – fogalmazott Gulyás József.

Európa gyengülése a cél

A volt politikus szerint a Putyin-féle Oroszországnak birodalomépítési törekvései vannak, melynek fontos része Európa gyengülése.

„Egy szétforgácsolódó, önmagával vitatkozó, a migránsválság kezelésében bizonytalankodó vagy azzal bíbelődő Európa sokkal könnyebben kezelhető, és sokkal könnyebb egy ilyen Európával szemben érdeket érvényesíteni, mint egy egységesen fellépő, erős Európával szemben” – emelte ki Gulyás. A volt kémelhárító interjúját idézve hozzátette, a migrációs történésekhez köze lehet az orosz titkosszolgálatnak is, ezzel pedig gyengítheti Európát vagy egyes európai politikusokat.

A volt bizottsági tag szerint súlyos probléma, hogy amíg Németországban vagy Csehországban a titkosszolgálatok figyelnek arra, hogy nyilvánosságra hozzanak információkat, melyekkel felhívják a figyelmet az orosz aktivitásokra vagy egy-egy ügy valódi hátterére, addig a magyar közmédia asszisztál az orosz propagandatevékenységhez. „Nálunk meg a közmédia, sajnos ki kell mondani, és erről szól ez az interjú is, asszisztál az orosz propagandatevékenységhez, sokszor dezinformációkat oszt meg. Magától ennyire nem hülye a közmédia, azt a politikai szándékot, akaratot és kijelölt irányt követi le, amely a politikai vezetés részéről jön” – jelentette ki.

Putyinnal közös érdekszövetség

Úgy látja, egy külső elemző számára az szűrhető le, hogy egyfajta szövetségi rendszer van Magyarország és az oroszok között, ez pedig rossz hatással lehet hazánkra nézve.

„Ha ezt valaki kívülről elemzi, akkor azt gondolná, hogy itt van egy szövetségi rendszer, mi Putyinnal közös érdekszövetségben és közös szövetségi rendszerben vagyunk. Pedig a valóság más: mi az Amerikai Egyesült Államokkal, a NATO-val vagyunk szövetségben, az unió tagjai vagyunk. Ehhez képest olyan képet gyárt le a közmédia például, amelynek a végeredménye az, hogy készítenek egy felmérést, és kiderül, hogy a magyar közvéleményben Merkelnél bizony népszerűbb Putyin. Ez a végtermék nem hiszem, hogy szolgálja az országnak az érdekét” – vélekedett a volt politikus.

Nincsenek következmények

Arra a kérdésre, hogy az ilyen és hasonló ügyeknek lesz-e bármi következményük, a szakértő kijelentette: nem lesz érdemi következmény.

„Úgy gondolom, és erről is van szó, hogy a politika bármikor meg tud fojtani szakmai kérdéseket, le tud állítani vizsgálatokat – el sem fognak indulni ezek a vizsgálatok.”

A kémelhárító Indexnek adott interjújában Gulyás József szerint „rendkívül súlyos állítások” vannak, melyekkel foglalkozni kellene, de nem fogja elérni az interjú azt, amit el kellene hogy érjen.

A teljes interjút ide kattintva nézheti meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!