Gellért: 11 töltényen múlott Biszku ártatlansága
2015. december 19., szombat 10:31, frissítve: szombat 10:45
A szakértő emlékeztetett: az élő, és érdemi információval rendelkező tanúk megkérdezése elmaradt az elsőfokú eljárásban. Gellért Ádám hozzátette, többszöri megkeresése ellenére sem kapott választ arra, hogy a Nagy Imre és mártírtársai elleni perek miatt miért nem számoltatják el a volt kommunista belügyminisztert.
„Indirekt módon Biszku Bélát az '56-os miniszteri tevékenység miatt elítélte a bíróság, bűnpárolással elkövetett háborús bűncselekmény miatt, azzal, hogy eltussolta, nem indított eljárást azokkal a karhatalmistákkal szemben, akik Martonvásáron megvertek embereket. És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy míg a sortüzekkel kapcsolatban felbujtásért nem ítélték el Biszku Bélát, de bűnpártolásért – tehát, hogy nem járt el a karhatalmistákkal szemben – szintén elítélték. A két év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetés az úgy jött össze, hogy a 11 töltény birtoklásáért kiszabható kettőtől nyolc év legalsó határát alkalmazták. Tehát Biszku Béla, ha nincs lőszerrel való visszaélés, akkor valószínű börtönbüntetést sem kap” – mondta Gellért Ádám.
Tekintse meg a teljes interjút: