2024. 04. 14. Vasárnap Tibor napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Bayer show 21:10

Fidesz: Becsapja az MSZP a nyugdíjasokat

2017. március 25., szombat 17:51, frissítve: szombat 19:30

Térítésmentes gyógyszerrel kampányolnak a szocialisták a nyugdíjasoknál. A párt szerint erre az alacsony nyugdíjak miatt van szükség. A Hír TV által megkérdezett gyógyszerész és háziorvos sem támogatja az ötletet, a Fidesz szerint a szocialisták kihasználnák és becsapnák a nyugdíjasokat.

„Számításaink szerint a 65 és 70 év közöttieket érintően mintegy 16 milliárd forintot jelent” – kilenc évig lehetne finanszírozni a 65 felettiek gyógyszereit az új Puskás Stadion árából a szocialisták számítása szerint.

„Nem olyan tételekről beszélünk, amelyek nem finanszírozhatóak, de olyan tételekről, amelyek több százezer ember számára a megélhetés minimumát segíthetik. Ezek az emberek, akikről beszéltem: a nyugdíjasok, a nyugdíjasok több mint fele százezer forint alatti nyugdíjból él” – nyilatkozta az MSZP országgyűlési képviselője, Gúr Nándor.

Hetente egy nagy doboz telik meg a fel nem használt vagy lejárt gyógyszerekkel egy budapesti patikában.

„Ebből arra lehet következtetni, hogy túlzott gyógyszerfelírás illetve gyógyszerkiváltás, illetve egyéni termék – nem gyógyszer – fogyasztása jellemzi a magyar társadalmat” – a szakgyógyszerész szerint most is túl sok gyógyszer fogy, amivel az államot károsítják meg.

„A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a visszahozott gyógyszereknek vagy a visszahozott készítményeknek, ha így fogalmazok a 80 százaléka a gyógyszer, gyógyszer minősítésű termék, tehát nem egyéb termék, nem étrend kiegészítő, stb., hanem gyógyszer. Ezeknek is nagy mennyiségét a vényköteles gyógyszer teszi ki” – mondta el Gyetvai László.

A Hír TV által megkérdezett háziorvos azt mondta, egy ilyen intézkedés konfliktusokat okozna.

„Ha ebbe belekeverünk bármilyen politikát, bármilyen szociálpolitikai szempontot, akkor ez nagyon fals eredményeket fog hozni. Gondoljunk arra, hogy egy család, ahol mondjuk két munkanélküli van, és a gyerek megbetegszik, lázcsillapító kell neki, ezek után megmondja a háziorvosának, hogy de doktor úr, nem tudjuk kiváltani a lázcsillapítót, írja fel a nagypapa nevére” – mondta Komáromi Zoltán háziorvos.

A Jobbik szerint érezhető, hogy elindult a választási kampány.

„Az MSZP-javaslat, én úgy gondolom, szimpla szavazatvásárlás, arról szól. Ráadásul egy olyan korosztályt ragadunk ki, amely egyébként is azzal a problémával küzd, hogy a saját jövedelme és vagyoni helyzete is nagyon szelektív. A 65 év feletti korosztályban vannak azok, akik esetleg nagyobb nyugdíjjal és vannak, akik nagyon kicsi nyugdíjjal rendelkeznek, így, amit ők generálisan próbálnak egy 65 év feletti ingyenességgel – és jelzem, ingyenesség nincs, tehát ennek az abszurd illúzióját el kell hessegetni magunktól – ez teljes egészében egy szelektív és mondom, egy nagyon egyszerű szavazatvásárló szlogennek tűnik” – reagált Lukács György, a párt frakcióvezető-helyettese.

A Fidesz szerint az MSZP megint csak be akarja csapni és ki akarja használni a nyugdíjasokat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!