2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Felfüggesztettet kapott a tanárnőt bántalmazó anyuka

2017. január 26., csütörtök 21:35, frissítve: csütörtök 22:04

Jogerősen felfüggesztett börtönre ítéltek egy nőt és a testvérét, amiért megütötték a nő kisfiának a tanítónőjét. Az ítélet után az anyuka a Hír TV-nek azt mondta, a tanítónő terrorizálta a gyerekét, ezt szerette volna megbeszélni, de közben elvesztette a fejét. Az iskola igazgatója szerint a tanítónő nem bántotta a kisfiút, amit szerinte az iskola kamerái is bizonyítanak.

Az iskola biztonsági kamerája rögzítette, ahogy az egyik diák édesanyja megütötte a tanítónőt. A pedagógus bántalmazásában részt vett a nő testvére is. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vádjával állították bíróság elé mindkettőjüket. Első fokon bűnösnek találták őket, felfüggesztett börtönt kaptak.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A törvény annyi mozgásteret hagy ilyen ügyekben a bírónak, hogy kiszabhat felfüggesztett szabadságvesztést is, nem kell rács mögé juttatnia a vádlottat. A bíró enyhítő körülményként értékelte az egyik vádlott betegségét.

„A másodrendű vádlott betegsége ténykérdés, azzal megint csak nem tudunk mit kezdeni, és hát valljuk be, a cukorbetegségnek vannak ilyen fokozott indulatot kiváltó hatásai” – fogalmazott Péntek László bíró.

A nő a jogerős ítélet után a Hír TV-nek nyilatkozott, de azt kérte, hogy az arca és a hangja ne legyen felismerhető. Azt mondta, hogy a tanítónő lelkileg és fizikailag is bántotta a 9 éves kisfiát: „Uzsonnaszünetben állította mindig direkt büntetésbe, és nem engedte enni. Miközben a többi gyerek ült a helyén és étkeztek, az én gyerekem büntetésben állt és sírt, mert éhes volt. És felhívtam telefonon, lekezelő volt és rám tette a telefont, nem volt hajlandó megbeszélni velem.” 

A verekedés napján sérüléseket látott a kisfián – állította az anya. „Fölszálltunk a buszra, hazamentünk, leszálltunk és akkor vettem észre a gyerekemen a napfényben, hogy zúzódások vannak az arcán, és hogy fel van szakítva a füle, szó szerint. A porcos részbe bele volt vájva, utóbb kiderült, a tanárnő belevájta a körmét” – tette hozzá.

Azt mondta, hogy a tanítónő lekezelően bánt vele, amikor kérdőre vonta az iskolában.

Az iskola igazgatója szemtanúja volt a bántalmazásnak. „A kolléganőmet megütötte a hölgy, majd meg is rúgta a térdhajlatán, a telefonja eltört. Haját tépték, tehát elég komoly tettlegességre került sor, de ami még fájóbb volt és megalázóbb, az az alpári, ordenáré stílus, ahogy beszéltek a kolléganőmmel, egy 50 valahány éves tanítónővel” – nyilatkozta Lernyei Ákos, a Gyulai István Általános Iskola igazgatója.

Az édesanya szerint a tanítónő a folyosón bántotta a kisfiát, ezt viszont a kamerának rögzítenie kellett. Az igazgató felajánlotta, hogy nézzék végig együtt a felvételt, erre viszont az édesanya nem volt hajlandó.

A kisfiút azóta másik iskolába vitték a szülők.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!