2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Ez nem Európáról, ez a Fidesz hatalmáról szól”

2016. május 6., péntek 18:06, frissítve: péntek 18:07

Lórúgással felérő ötletnek nevezte Orbán Viktor az Európai Bizottság kiszivárgott tervét, amely szerint 250 ezer eurót lenne köteles fizetni minden be nem fogadott menekült után egy-egy tagállam. A miniszterelnök szerint a betelepítési kvóta ellen az ő szava Európában nem elég, ezért van szükség népszavazásra. Az ellenzék szerint azonban a referendum csak a Fidesz hatalmi érdekeit szolgálja.

„Nekem van nemet mondási felhatalmazásom, de akármilyen hangosan beszélek is, az én szavam nem ér annyit, mint tízmillió magyar emberé” – ezzel indokolta Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában, hogy miért ragaszkodnak egy olyan kérdésben népszavazáshoz, amelyben a kormányfőnek is van vétójoga.

Orbán Viktor azt mondta: sokkolta az a brüsszeli terv, amely szerint minden be nem fogadott menekült után 250 ezer eurót, vagyis 77 millió forintot kellene büntetésül fizetniük a tagállamoknak. „Egy gyomorszájra mért ütéssel ér fel vagy lórúgással” – fogalmazott.

„Számoltam: hét év alatt egy magyar ember a brüsszeli forrásokból körülbelül négyezer eurót kap. Tehát egy magyar ember Brüsszelnek négyezer eurót ér hét év alatt. Egy migráns meg 250 ezer eurót. És kiszámoltam, hogy 250 ezer eurót egy átlag magyar polgár 39-39,5 évnyi munkával keres meg” – tette hozzá a miniszterelnök.

„Az a légkör, amely ma körbelengi a kormányzatot, a félelem légköre” – ez már Tóbiás József véleménye. A szocialisták elnöke szerint a népszavazással a kormány a magyarok félelmeit használja fel saját politikai céljaira. Tóbiás József azt reméli, hogy az Alkotmánybíróság nem engedi megtartani a referendumot. „Ez a kérdés ma nem a menekültekről és nem Európáról szól. A Fidesz hatalmáról szól. Ezt látom én. Ezért nem lehet a kérdésre jó választ adni. Nagyon bízom abban, hogy az Alkotmánybíróság nemcsak a jogszerűségét, hanem a kérdés valódi tartalmát is hajlandó lesz vizsgálni” – fejtette ki.

A Jobbik népszavazás helyett alkotmánymódosítást akar. „Mi a kvóta elutasításáról szóló népszavazás helyett egy alaptörvény-módosítást tartunk érdemi megoldásnak. Egy olyan alaptörvény-módosítást, amelyben a Fidesz által népszavazásra javasolt és a Kúria által is népszavazásra alkalmasnak talált kérdés végéről a kérdőjelet levennénk, a mondat végére egy pontot tennénk, és azt a mondatot belehelyeznénk az alaptörvénybe” – fejtette ki a Jobbik elnöke, Vona Gábor.

Az Európai Bizottság migránsonként 250 ezer eurós terve kapcsán Vona Gábor az elképzelést megszavazó Navracsics Tibor felelősségét is firtatta.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!