Ez egy másfajta kihívást jelent a család számára
2016. április 2., szombat 17:21, frissítve: szombat 17:53
A Magyar Tudományos Akadémiától a Március 15. térig sétált a több száz fős menet az autizmus világnapján.
„Elsősorban nálunk a nehézséget a másfajta kommunikáció okozza. Illetve hogy a viselkedések, amiket egy autizmussal élő kisgyerek produkál, sokan a külső szemlélők hisztinek, neveletlenségnek nézik, és ugye, így negatív kritikával illetik a szülőt is és a gyermeket is” – magyarázta Szelesné Kiss Anikó.
Magyarországon minden századik gyermek autizmussal születik. A fejlődési rendellenesség mégsem kap kellő figyelmet a szervezők szerint. „A célja egyfelől a figyelemfelhívás, hogy a társadalom tényleg felfigyeljen arra, hogy az autista emberek köztünk élnek és az, hogy mi, szakemberek, érintettek, szülők, családtagok együtt töltsünk időt, és csak kint legyünk a napon és találkozzunk” – közölte Sajó Eszter, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány egyik alapítója.
A séta végállomásán a szülők és a gyerekek az autizmus szimbólumának számító kék lufikat engedtek a magasba. A budapesti Madách téren pedig autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a világnapon.
„Amikor az ember egy gyermeket kap az életébe, az önmagában felelősség, amikor azzal együtt kap egy olyan feladatot, hogy élete végéig gondoskodnia kell a gyermekéről, az egy másfajta kihívást jelent a család számára, átrendeződnek a családi szerepek, a munkavállalási lehetőségek beszűkülnek” – mutatott rá Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke.
A fogyatékkal élők foglalkoztatási lehetőségeinek bővítése fontos és elsődleges feladata a kormányzatnak, ahogy a pedagógiai szakszolgálatban dolgozók körének szélesítése is, mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. „Egy olyan európai uniós fejlesztési forrásból induló projektet is indítunk, amely kifejezetten a kora gyermekkori intervenciót, a korai fejlesztést célozza. Ez több mint 5 milliárd forintos kerettel fog elindulni ebben az évben, illetve Balog Zoltán miniszter úr döntött egy kormánybiztos kinevezéséről is” – tette hozzá Novák Katalin.
Országszerte negyvenhat helyszínen rendeztek programokat az autizmus világnapján.