Elsődleges küldetésük a véradás népszerűsítése
2016. április 23., szombat 20:09, frissítve: vasárnap 09:38
Bemelegítésként rövid úszás, és már kezdődhet is a vízilabdaedzés. A keszthelyi szálloda medencéjében beteg vagy már gyógyult gyermekek dobálták a labdát.
– Milyen betegséged volt?
– Először, azt hiszem, limfómám, utána pedig csontvelőt transzplantáltak.
– Most már jól vagy!
– Igen!
– Mit üzensz azoknak, akik esetleg hasonló korúak, mint te, és betegek?
– Ne adják fel, mert minden rendben lesz!
Ákoshoz hasonlóan a többiek is túl vannak a nehezén, ami a véradóknak is köszönhető – mondta a Ments Életet Alapítvány elnöke. „Mi a fiatal generációt szeretnénk integrálni a véradó rendszerbe Rájöttünk, hogy igen érdekes és fontos momentum az, hogy a gyógyult gyerekeket, akik nagyon sok vérkészítményt kaptak a gyógyulási folyamat során, megmutassuk a világnak, hogy itt vannak, hála Istennek, és ugrálnak ebben a medencében” – fogalmazott Mikola József.
A gyógyulásban a sport is segíthet, jelentette ki a meghívott vízilabdaklub vezetője. „Az én felmenőim, illetve az edzőm, mentorom azt tanította, hogy a víz mindig gyógyít. Úgy gondolom, hogy ha vízbe szállnak a gyerekek, az már olyan mozgáskultúrát is adhat nekik, amely nemcsak életre szól, de meghatározó része is az életüknek. Remélem, hogy gyógyulásuk után még akár találkozhatunk is velük” – mondta Ábrahám István, az Oázis Sport Club szakosztályvezetője.
A véradást népszerűsítő alapítványt négyen hozták létre, egyikük fogathajtóként és üzletlánc-tulajdonosként ismert. „Olyan élményekhez juttatjuk őket, amelyek további muníciót jelenthetnek számukra a gyógyulás tekintetében. Ezek a gyermekek több hónapot töltöttek már eddig is kórházi kezelésben, és nyilván még sokak visszamennek majd ezt követően a kórházba, szükségük van arra, hogy megerősítést, élményeket kapjanak annak érdekében, hogy lelkileg felvértezve tudják teljesíteni azt a nehéz utat, amely még vár rájuk” – így Fodor Attila,a CBA kommunikációs vezetője.
A gyermekek a hétvégén madárgyűrűzésen is részt vesznek.