2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Hírek

Következik:

Radar ráadás 17:10

Elkenhették a túlárazást?

Hír TV

2017. november 2., csütörtök 13:01, frissítve: csütörtök 13:20

Felülről állíthatták le a szekszárdi Wosinsky óvodát érintő nyomozást Hadházy Ákos szerint.

Az LMP társelnöke szokásos korrupcióinfóján azt mondta, az elmúlt hetekben kapta meg a feljelentése alapján megindult nyomozás lezárásáról szóló értesítést. A politikus még az első korrupcióinfós tájékoztatóján beszélt az ügyről, akkor azt mondta, hangfelvétellel tudja bizonyítani, hogy a fideszes városvezetők tudtak az óvoda építésének túlárazásáról. A szekszárdi óvoda bővítése ugyanis 66 millió forint helyett végül 130 millióért készült el.

„Amikor meghallgattattak tanúként a nyomozók, akkor az volt a benyomásom, hogy a nyomozók alapos munkát szeretnének végezni, felkészültek voltak a tanúmeghallgatás alatt, azonban az eredmény, a nyomozás lezárása és különösen annak az indokolása és sok körülmény arra utal, hogy ezt felülről állították le” – jelentette ki Hadházy.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!