2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Csak az érintetteket nem érdekelte az árnyékbizottság

Hír TV

2018. március 7., szerda 19:01, frissítve: szerda 21:21

Sem a kormány meghívott miniszterei, sem pedig az Elios-ügy érintett cégeinek képviselői nem jelentek meg az ellenzéki pártok által létrehozott árnyékbizottság mai ülésén. A miniszterelnök vejét érintő botrányt feltáró ellenzéki árnyékbizottság csak Kecskemét és Szolnok önkormányzati képviselőinek tudott kérdéseket feltenni.

Üresen maradtak a minisztereknek fenntartott székek az Elios-ügyben létrehozott árnyékbizottságban. Az ellenzék által csak vejbizottságnak nevezett testület ülésére sem Orbán Viktor miniszterelnök sem pedig a meghívott tárcavezetők: Lázár János és Seszták Miklós nem mentek el. A botrányban érintett cégek képviselői sem jelentek meg.

A választóknak joguk van tudni, hogy a miniszterelnök hatalmával visszaélve személyesen döntött-e a családját is helyzetbe hozó szervezett csalássorozat elindításáról, esetleg konkrétan irányította-e azt. Lázár Jánostól pedig – elnézést, ő mondta így –, a vizelési szokásain túl konkrétan arra lennénk kíváncsiak, hogy miről egyeztetett Tiborcz Istvánnal az OLAF levelek után, segített-e neki – hangoztatta az MSZP-s Harangozó Tamás.

Az LMP-s Hadházy Ákos szerint a kormány mindent megtesz a részletek eltitkolása érdekében, miközben a jelenleg nyilvános dokumentumokból egyértelműen látszik, hogy a pályázatokat az Eliosra írták ki.

Hódmezővásárhelyen úgy írták ki a pályázatot, hogy ott mindenki elindulhatott, a többi helyen meg már úgy írták ki, hogy csak az indulhatott el, aki egy hódmezővásárhelynyi várost ellátott ilyen lámpákkal. Ez az egész történet mindenféle OLAF-vizsgálat nélkül, a pályázatokat megnézve összerakható volt – mondta Hadházy.

A miniszterek helyett így önkormányzati képviselőket kérdezhettek a bizottság tagjai. Kecskeméten a kivitelezés befejezése óta kritizálják a helyiek az elvégzett munkát.

Független szakértőkkel meg kell nézni, hogy ezek a lámpák a szabvány szerint lettek-e elkészítve. Mert a mérési jegyzőkönyveket mellékelték, de egy egész város nem láthat ennyire rosszul, hogy nem tud közlekedni ebben a diszkrét félhomályban, ami most uralkodik Kecskeméten – mondta Király József, helyi önkormányzati képviselő.

Szolnokon is megpróbálták elititkolni az OLAF-vizsgálatot, hibába.

Itt van egy dokumentum, ami az egésznek az alfája és omegája, a Sistrade Kft. szerződése. A döbbenetes az, hogy Szolnokon 2011 decemberében írták alá azt a dokumentumot, ami az egész csalássorozatnak az alapja lehet Szolnokon. Itt készült az a tanulmányterv, amely megalapozta azt, hogy ez legyen a közbeszerzés alapja, és ez segítsen abban, hogy az Elios legyen a befutó... Fontos elmondani, hogy a Sistrade Kft.-nek az ügyvezetője Hamar Endre volt, aki érdekelt volt a Elios győzelmében – mondta Radocz Zoltán, MSZP-s önkormányzati képviselő.

A település jobbikos tagja szerint a visszadátumozott pályázatok mellett a többi túlárazott ajánlatot is vizsgálnia kellene az ügyészségnek.

Az ellenajánlatok 5 és 7 százalékkal voltak magasabbak az Elios ajánlatánál, de nem összesen, hanem minden egyes tétel: tehát 5 százalékkal többe került a munkadíj, 5 százalékkal a lámpatest és az izzó, a vezeték, minden. Aki egy percnél többet töltött a gazdasági életben az pontosan tudja, hogy ilyen nem létezik - hívta fel a figyelmet Szotyori-Lázár Zoltán.

A Fidesz szerint az árnyékbizottság kampánycélokat szolgál. Budai Gyula Demszky Gábornak egy korábbi kijelentését is idézte.

Demszky Gábor azt mondta, hogy nem szabad komolyan venni az OLAF-ot, az egy nagy nulla. Ugyanezt mondta Magyar György, amikor a négyes metró jelentése nyilvánosságra került, és az egyik kereskedelmi adóba hívták, mint Demszky Gábor jogi képviselőjét. – reagált Budai.

A testület a következő hetekben a Nemzetgazdasági és Nemzeti Fejlesztési minisztériumtól is megkísérli majd kikérni az Elios-ügy dokumentumait.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!