Az 1996-ban épített uszodát három éven keresztül nem tudták használni, mert annyira tönkrement, hogy nem lehetett vízzel feltölteni. Mintegy 80 millió forintból újították fel. Az elkorrodált medencetestet elbontották, és újat építettek. A medencetérben korszerűsítették az álmennyezetet. A több helyen sérült padlót kicserélték. Korszerű, vegyszermentes, UV-szűrős technológiával fertőtlenítik a vizet. Az uszodát elsősorban a debreceni diákok használják, de a lakosság számára is elérhető a hét minden napján.
„Egy fiatalos, megújult, rövidpályás uszodát adunk vissza nemcsak a diákoknak, hanem a város polgárainak is, hiszen a város nagy uszodája túlterhelt, emiatt is szeretnénk az uszodát egy külső medencével bővíteni. De ez a medence, ez az uszoda besegíthet majd a városi igények kielégítésébe, kiszolgálásába is” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.