Bakancs Orbán helyén: Nyakó a felbujtókat is kézre kerítené
2016. március 7., hétfő 17:13, frissítve: kedd 15:34
Múlt csütörtökön kimondta a Kúria, hogy Nyakó Istvánt akadályozták népszavazási kezdeményezése benyújtásában, mikor bőrfejű erőemberek állták el az útját a Nemzeti Választási Irodában. Az ügyben a BRFK másnap rendelt el nyomozást, Nyakó Istvánt hétfőn tanúként hallgatták meg.
„Szakszerűnek mondanám az eljáró rendőrhatóság intézkedését, azzal együtt, hogy regisztráltuk mi is, hogy az elkövetői kör egy részét a független magyar sajtó már feltárta. Kértem is a hatóságot arra, hogy figyeljenek oda arra, hogy meglegyenek és kézre kerüljenek azok az elkövetők, azok az emberek is, akik felbujtották azt a csapatot, akik kitervelték a keddi NVI irodában történt akciót, és akik hát valamilyen módon fizettek ezeknek az uraknak a szolgálatért, amit ott elvégeztek” – mondta el az MSZP-s képviselő.
A kúriai döntés és a rendőrségi nyomozás azon nem változtatott, hogy a Nemzeti Választási Bizottság végül Nyakó Istváné helyett a kopaszok által segített Erdősi Lászlóné népszavazási kezdeményezését fogadta be.
„Nem engedi meg a törvény, hogy mi kijavítsuk, visszavonjuk vagy módosítsuk a döntéseinket. A bizottság döntéseit bíróságon lehet megtámadni. Még erre van, nyitva áll még talán több mint egy hét, 16-áig, a 15-ei munkaszüneti napot követő első munkanapig tudja ezt megtenni, aki az érintettségét tudja a Kúria előtt igazolni” – fejtette ki Patyi András az NVB elnöke.
Nyakó István a Hír TV-nek azt mondta: a határidőig megtámadja az NVB határozatát a bíróságon.
A Nemzeti Választási Irodánál történtek a parlamentben is téma volt. „Azt akarják elhitetni egy országgal, hogy két hét alatt nem képesek beazonosítani és megtalálni egy tucat bőrfejűt?” – tette fel a kérdést Harangozó Tamás. „Bőrfejű verőlegények elfoglalták a Nemzeti Választási Iroda épületét, és erővel megakadályozták, hogy Nyakó István jogszerűen benyújtsa kérdését. Ezt azóta a bíróság jogerős döntése is kimondta. És mit tesz eközben a kormány? Mit tett a rendőrség, az ügyészség? Semmit, tisztelt képviselőtársaim. Hol van ilyenkor Pintér Sándor?” – tette hozzá a szocialisták frakcióvezető-helyettese.
Felszólalása végén Harangozó Tamás egy bakancsot tett le Orbán Viktor helyére az Országgyűlésben. Az igazságügyi államtitkár a 2006. őszi eseményekkel vágott vissza.
„Önök által vezényelt, hogy úgy mondjam, rendőrség vagy alakulatok 2006 őszén állami erőszakkal, verőlegényekkel szétvertek legális demonstrációkat, ekkor önök nem léptek fel ez ellen. Sőt felgyújtottak a provokációban autókat. Ott milyen eredményre vezettek a nyomozások? Miért nem találták meg ott a tetteseket?” – fogalmazott Völner Pál.
Az államtitkár emlékeztetett: Orbán Viktor már kezdeményezte a népszavazási törvény módosítását.