Az Együtt nem kér az MSZP-ből
2017. augusztus 27., vasárnap 17:27, frissítve: vasárnap 17:56
Juhász Péter továbbra is úgy gondolja, két baloldali, ellenzéki listára van szükség a 2010 előtti és utáni pártok számára. A politikus egyébként úgy látja, hogy a szocialisták az Együtt egészségügyi programját is felhasználják – szerinte az is ezt bizonyítja, hogy pártjuk elnökségi tagja, Komáromi Zoltán is részt vett Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt szombati, választási program ismertető rendezvényén.
„Mi azt rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a 2018-as választásokon a teljes ellenzék működjön együtt valamilyen formában. Ennek a formája a fő kérdés. Nekünk meggyőződésünk – ahogy a PM-nek is meggyőződése tudtommal, és más pártoknak is –, hogy két külön listára van szükség. Ez egy neuralgikus pont Botka László elképzeléséhez képest, aki egy nagy közös listát szeretne, egy 2014 típusú összefogást összehozni” – mondta Juhász Péter.