Ártatlannak vallotta magát Ahmed H.
Hír TV
2017. október 30., hétfő 22:28, frissítve: hétfő 23:16
A röszkei zavargás egyik főszereplője Ahmed H. volt 2015 szeptemberében a magyar hatóságok szerint. Akkor már állt a kerítés a szerb határon. A szerbiai oldalon összegyűlt migránsokat a szír férfi tüzelte fel megafonon a vád szerint. Terrorcselekmény elkövetéséért állították bíróság elé, a hatóságok szerint a határ megnyitására próbálta kényszeríteni a magyar rendőröket. Első fokon bűnösnek találták, de az ítéletet a Szegedi Táblabíróság megsemmisítette, a büntetőügy így újraindult a Szegedi Törvényszéken.
„A vádlott 15 óra 10 perc körüli időtől kezdődően egy mikrofonba kezdett beszélni egyrészt a rendőrök irányában, másrészt a határ szerbiai oldalán felgyülemlett tömeg felé. A vádlott közölte angol nyelven a határ túlsó felén felsorakozott rendőrökkel, hogy két óra, és mindenféleképpen átjönnek Magyarország területére, valamint azt is a mikrofonba skandálta, hogy open the door, azaz hogy nyissák meg a kapukat, valamint ők menni akarnak” – ismertette Kóbor Jenő tanácsvezető bíró.
A szír férfi azt vallotta a megismételt eljárásban, hogy ideges volt. „Annyira ideges voltam, hogy ez történt, nem tudtam segíteni a családomnak, nem tudtam továbbjutni. Dobáltam, megmondom őszintén a tisztelt bíróságnak, hogy dobáltam, de nem emlékszem, miért dobáltam. Dobáltam, ideges voltam, hirtelen jött ki minden belőlem, és nem emlékszem, hogy miért” – mondta a vádlott.
Ahmed H. védelmét a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere látja el.
„A vádlottnak mi volt a fejében, amikor például az a három dobás megtörtént? Egy követelés érvényesítését célozta ez a cselekvés, vagy pedig düh, elkeseredettség, vagy akármi más motiváció? Ennek a distinkciónak nagyon nagy jelentősége van a vádlotti cselekmény minősítését, és ezért a vádlottra váró büntetés mértékét is tekintve” – jelentette ki Bárándy Péter.
Ahmed H. 2015-ben már Cipruson élt. Röszkére úgy került, hogy az Iszlám Állam elől menekülő családtagjait kísérte volna el Németországba.