2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Arról faggatták Orbánt, jelentett-e sorkatonaként

2015. március 30., hétfő 17:34, frissítve: hétfő 18:25

Soha senkivel, egyetlenegy magyar állampolgár rovásárára sem működött együtt az állambiztonsággal – mondta Orbán Viktor, miután a jobbikos Mirkóczki Ádám másodszor kérdezte a kormányfőt titkosszolgálati múltjáról a parlamentben. Egy március eleji riportban egykori barátja, Simicska Lajos azt mondta: sorkatonaságuk idején Orbán Viktornak jelentenie kellett róla.

„Mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani, ezért csak annyit mondhatok önnek, hogy amit öntől hallottam, az nevetséges” – mondta két hete a miniszterelnök a Jobbik szóvivőjének. Mirkóczki Ádám azt kérdezte a parlamentben Orbán Viktortól, hogy együttműködött-e a kádári diktatúra katonai elhárításával. Az ellenzéki politikus nem érte be a válasszal, ezért újra megkérdezte Orbán Viktort.

„Magyarország döntő többsége nagy általánosságban úgy gondolja, hogy az ilyen súlyú ügyeket előbb érdemben cáfolni kell, és aztán visszautasítani. Szeretném tehát röviden ismét feltenni a kérdést: nem a sorkatonaság előtt, nem a sorkatonaság után, hanem konkrétan – ön, tisztelt miniszterelnök úr – a sorkatonaságban eltöltött ideje alatt együttműködött-e bármilyen szinten a III/IV-es csoportfőnökséggel, készített-e akár előre egyeztetve, akár nem bármely katonatársáról jelentést? Igen vagy nem?” – tette föl a kérdést a Jobbik-szóvivő.

A miniszterelnök maradt a visszautasításnál. „Szójáték, miszerint cáfolni kell vagy visszautasítani. A mi felfogásunk, az én személyes felfogásom szerint az egyik magában foglalja a másikat. Azért utasítom vissza még a kérdést is, mert abszurdnak, nevetségesnek és valótlannak tartom, tehát benne foglaltatik a cáfolat. Soha senkivel, egyetlenegy magyar állampolgár rovására sem működtem együtt, sem fiatalkoromban, sem miniszterelnökként, és reményeim szerint később sem fogom ezt tenni. Minden ezzel ellentétes állítás valótlan, de méltatlan lenne erről akárcsak vitát is nyitni, hiszen minden dokumentum elérhető és olvasható” – reagált a kormányfő.

Március elején a miniszterelnök egykori katonatársa és barátja, Simicska Lajos azt állította egy interjúban: maga Orbán Viktor vallotta be neki a katonaság idején, hogy jelentenie kell róla.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!