Aktuálpolitikától sem voltak mentesek a karácsonyi beszédek
2015. december 25., péntek 15:23, frissítve: vasárnap 08:07
„A karácsony az isteni irgalmasság ünnepe” – jelentette ki Erdő Péter a karácsonyi szentmiséjén az esztergomi bazilikában. A bíboros azt mondta: Jézus ingyen ajándékozott létet és életet azoknak is, akik nem érdemlik meg.
„A megtestesülésnek üzenete van számunkra. »Legyetek tehát irgalmasak, ahogy a ti mennyei Atyátok is irgalmas!« – olvassuk Jézus szavait Lukács evangéliumában. Átalakít minket a karácsony titka. Tükröt tart elénk és célt tűz ki számunkra. Ugyanakkor erőt is ad, mert nem egyedül járunk a javulás és a kiteljesedés útját, hanem velünk van Jézus, aki testvérünk, urunk és mesterünk” – fogalmazott a misén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Karácsony |
Több százan voltak a csíksomlyói kegytemplomban szenteste. A karácsonyi szentmise szónoka a megbocsátás és a kiengesztelés fontosságáról beszélt prédikációjában. Bővebben>>> |
„Karácsonykor a csoda a jel és a jel a csoda” – erről Bogárdi Szabó István beszélt a budahegyvidéki református templomban tartott karácsonyi istentiszteleten. A református püspök beszédében azt mondta: Krisztus a bűnben elveszett, a halál fogságában vergődő emberért jött el.
„Krisztus nem kel versenyre senkivel. Nem kel versenyre sem a karácsonyfával, sem a Mikulással, sem a húsvéti nyuszival, nem kel versenyre a celebekkel, sem az ünnep utáni 50 százalékos leértékeléssel, nem szakít magának külön ünnepidőt, nem versenyez a népszerűségi mutatókkal, a politikailag korrekttel, nem köt szerződést telefontársaságokkal és nem vetekszik a Csillagok háborújával sem. Ahogy Ézsaiás próféta jövendöli róla: nem kiált, és hangját nem hallatja, eljön” – hívta fel a figyelmet Bogárdi Szabó István református püspök.
„A karácsony az Isten és az ember közös gyermekvállalásáról szól” – ezt már Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke mondta a Deák téri evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.
„Isten már csak ilyen, nem akar, nem tud lemondani az emberről, egyik kockázatból a másikba lép, az első nagy kockázat volt a teremtés, mondhatnánk, abba is majdnem belebukott, de aztán mégiscsak megmentette az emberiséget, a jövőt az ember számára, és elindította az üdvtörténetet” – hangsúlyozta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.
Karácsonykor a keresztények Jézus Krisztus születésére emlékeznek; egyben világszerte ez a szeretet, az öröm, a békesség, a család és az otthon ünnepe.
Urbi et orbi |
Tiszteletet érdemelnek azok az országok és emberek, amelyek és akik részt vesznek az Európába érkező bevándorlók fogadásában. Ezt Ferenc pápa mondta karácsonyi áldásában a Szent Péter téren. Az urbi et orbi, Rómának és a világnak mondott áldásban kifejezte: minden keresztény országnak kötelessége lenne segíteni a rászorulókon. A szíriai latin pátriárka arról beszélt, hogy ha a háború véget ér, akkor nemcsak a városokat, hanem az emberek lelkét is újjá kell építeni. |