A tengerentúlról is segítenek a debreceni hármas ikreknek
Hír TV
2017. december 18., hétfő 21:16, frissítve: hétfő 22:45
„A gyerekek jól vannak, erősek, akarják ezt az egészet, és azt lehet mondani, hogy esznek-isznak, mint a jó pici babák” – mondta az édesapa.
Fábián Tamás felesége múlt héten pénteken, néhány órával a három gyermek születése után halt meg a Debreceni Egyetemi Klinikán. A kismama hat hete feküdt a kórházban, mivel veszélyeztetett terhes volt. Az orvosok a császármetszés mellett döntöttek, és bár a kicsik koraszülöttek, de egészségesek, ám az anyukájuk már nem láthatta őket.
A debreceni klinika nem akart nyilatkozni a tragédiával kapcsolatban. Közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy az édesanyánál a szülés után az úgynevezett HELLP-szindróma lépett fel, ennek nyomán pedig súlyos véralvadási problémák és vérzések keletkeztek. Bár órákon keresztül küzdöttek a nő életéért, végül nem sikerült megmenteni.
Az özveggyé vált háromgyerekes apuka azt mondta, senki nem tájékoztatta arról, hogy pontosan mi történt a feleségével.
„Sajnos a mai napig nem kaptam konkrét információt a tragédiával kapcsolatban. Igen, kaptam olyan információkat, hogy HELLP-szindróma lépett fel, de nem személyesen. Semmilyen tájékoztatást személyesen nem kaptam, sajnos nekem is a médiából kellett megtudnom, hogy egy ilyen közleményt adott ki a debreceni egyetem, illetve a debreceni orvosok” – tette hozzá Fábián Tamás.
A kamionsofőrként dolgozó férfi jó ideig biztosan nem tud visszamenni dolgozni, de nem maradt egyedül a bajban. A kispapát segítő alapítvány vezetője szerint egészen elképesztő méreteket ölt a támogatás: alig 72 óra alatt 24 millió forintnyi pénzadomány és rengeteg tárgyi felajánlás gyűlt össze.
„Debrecenből, Magyarország határain belülről és kívülről is. Sok felajánlás jön Németországból, Amerikából, Ausztráliából is, mindenfelől” – fogalmazott Tóth Ferenc, a Tündérkör Alapítvány kuratóriumi tagja.
A családapa és az alapítvány úgy döntött, semmilyen tárgyi adományt nem utasít vissza, azok egy részét térségbeli rászoruló családoknak juttatja majd el.