2019. január 19.,
szombat, Sára, Márió napja

A támogatást megkapták, csarnok még sehol

Hír TV

2018. február 6., kedd 09:50, frissítve: szerda 11:41

Egyelőre semmi nem látszik abból a birkózócsarnokból Csepelen, amelyre 2,4 milliárd forint közpénzt adott az állam. A birkózószövetség fideszes elnöke, Németh Szilárd azt mondja, nem tudja és nem is érdekli, hogy hány pályázat érkezett a kivitelezésre, neki csak az a fontos, hogy ahogy ígérte, 2019-ben szalagot vágjon.

Kisfilmmel reklámozza a Magyar Birkózószövetség a Kozma István Nemzeti Birkózóakadémiát. 14 és 23 év közötti fiatalokból nevelnének itt sikeres sportolókat. A látványtervek szerint a háromemeletes komplexumban nemcsak birkózóversenyeket, hanem más rendezvényeket is lehetne tartani.

„Két éven belül kulcsátadás lesz. Én ezt át fogom verni, az a helyzet.”

A birkózószövetség fideszes elnöke többször is leszögezte, a csarnok 2019-re elkészül – az építkezésnek azonban egyelőre nyoma sincs, a közbeszerzési értesítőből csak annyit tudni, hogy a kivitelezésre az ajánlattételi szakasz lezárult.

Németh Szilárd, akinek alapítványa a munkálatokat felügyeli majd, azt állítja, nem érdekli és nem is tudja, milyen cégek pályáztak a munkára. „Én ezt nem tudom, mert nem én voltam az ajánlatelbírálásnál. Én az alapítója vagyok ennek az alapítványnak, az összes többit nem én csinálom. De egyébként nem olyan titokzatos ez, mindenféle honlapokon meg lehet nézni, hogy hogy működött, ki adott ajánlatot, mennyiért, ezek teljesen nyilvános adatok, tudom javasolni, ezt tegyék meg. Én nem tudom. Nem is érdekel. Engem az érdekel, hogy jövőre meg tudjam nyitni ezt a csarnokot” – nyilatkozta Németh Szilárd.

Az Együtt elnökségi tagja szerint azonban az sem egészen világos, mikor utalja a kormány Németh Szilárd alapítványának az ígért támogatást, a közpénz sorsát firtató kérdésükre a szaktárcától sem kaptak választ.

„Úgy tudjuk, még nem kapták meg konkrétan a pénzt, nem is válaszoltak erre a kérdésünkre. Ami a beruházás állását illeti, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a közbeszerzés, a generálkivitelező kiválasztása folyamatban van, és várhatóan idén megkezdődik a beruházás; jelét ennek az egésznek mi még nem nagyon látjuk, ezért újabb kérdéssel fordultunk a minisztériumhoz, hogy mondják már meg akkor végre világosan, átutalták-e ezt a bizonyos 2 milliárd forintot az alapítvány számlájára” – nyilatkozta Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár független országgyűlési képviselője.

A beruházás 500 millió forintról indult, de már 4,5 milliárd forintnál tart. Ebből 2 milliárdot a csepeli önkormányzat, 2,4 milliárdot pedig a kormány áll majd adófizetői pénzből.