Csődbe döntheti a hulladékszállítókat az új kukaholding
2016. április 10., vasárnap 11:48, frissítve: hétfő 21:40
Áprilistól a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő holding szervezi országosan a hulladékkezelést. A kukaholding nem veszi át a begyűjtést és a feldolgozást, az továbbra is a közszolgáltató cégek dolga. Csak a pénzt szedi be a lakosságtól.
„Úgy gondoljuk, hogy a hulladékdíjakra is előbb-utóbb rálátunk, és a kiegyenlítésekre is sor kerülhet. Tehát egy egységes állami rendszer irányába megy. Ami a számlázást illeti, a díjakat illeti, de most elsősorban a megalakuláskor mint egységes megrendelő fog föllépni” – fogalmazott korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
„Nem venném szívesen, ha nekünk kellene a vidéki veszteségeket kompenzálni” – erről már Tarlós István beszélt a közelmúltban.
Az országban működő, több mint száz szemétszállítási szolgáltató többsége veszteséges, a hiány 14 milliárd. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 15 százalékos nyereséggel működött – eddig. Ezentúl a szemétdíj 80 százalékát kapja csak vissza az állami kukaholdingtól.
„Az önkormányzatnak semmi ráhatása nem marad a közszolgáltatás tartalmának meghatározására, amelynek felelős megrendelője. Nem fog működni a szabályzó, amikor a nyereségestől elveszik a hasznot, és odaadják a veszteségesnek. Valóban reménytelen vállalkozás, hogy egyetlen cég koordinálja több mint 4 millió háztartás számlázási ügyeit, elmaradt vagy késedelmes fizetését, és sokkal életszerűbb lenne, az én megítélésem szerint is, ha az állam csökkentene a hulladéklerakási díjon” – tette hozzá a főpolgármester.
A Zöld Híd Régió Kft. ügyvezetője is aggódik. A gödöllői telephelyére ötven településről hordják a szemetet.
„– A mi rendszerünk stabil volt és magas színvonalon szolgáltatott, nem tudom megjósolni, mi lesz a sorsunk.
– Emiatt lehet instabil?
– Igen”
– válaszolta Farkas Balázs.
A cég ügyvezetője azt mondja: százezer család hulladékkezelését oldották meg modern technológiával, az új holding színre lépésével azonban nemcsak a szeméthegy nőtt, hanem a bizonytalanság is. „Ezt a magas színvonalat a lakossági bevételeinkből finanszírozzuk, már fejlesztésekre nincsen pénzünk, hiszen az elmúlt 3 év megnövekedett adóterhei, meg a rezsidíjcsökkentés nekünk jelentős bevételkiesést okozott, nagyságrendileg 1,6 milliárd forint hiányzik a rendszerünkből. Ennek vonatkozásában van egy európai uniós vizsgálat” – tette hozzá Farkas Balázs.
A jövőben az állam szedi be a pénzt a lakosságtól, majd visszaoszt – az első hírek szerint 60 napon belül. Ez azonban súlyos gondokat okozhat.
„Számításaim szerint fennáll a veszélye, hogy egy hónap után már fizetésképtelenné válik a Zöld Híd Régió Kft., és ezt követően nem biztosított a fenntarthatóság. Természetesen nekünk elhivatottságunk, hogy fenntartsuk ezt a jól működő rendszert, és tárgyalásokat fogunk kezdeményezni a koordináló szervezettel” – fogalmazott az ügyvezető-igazgató.
Az egykori fideszes környezetvédelmi államtitkár is bírálja a kormánydöntést. Illés Zoltán szerint az állami szerepvállalás akár még sikeres is lehetne, de nem a mostani feltétel- és szabályrendszerrel. „A korábbi észszerűtlenségek kapcsolódva a mostani szakmaiatlansággal teljes csőd irányába vezethetnek” – jelentette ki.
A kabinet azt ígéri, nem lesz áremelés, és a lakosság nem érzékeli majd az átállást.