A kormány válasza az alapjövedelemre: ingyenebéd nincs
2016. május 21., szombat 19:58, frissítve: hétfő 13:44
Egyszerű a képlet a Párbeszéd Magyarországért pártalapítványának elnöke szerint. „Alapjövedelem vagy barbárság. A választás ennyi” – Scheiring Gáborék nemzetközi konferenciát szerveztek alapjövedelemről, amelyet az ellenzéki párt már jövőre bevezetne. A gyermekek és a fiatalkorúak havi 25 ezer forintot kapnának feltétel nélkül. Az egyetemistáknak, a munkanélkülieknek és a nyugdíjasoknak már 50 ezer forint járna. A kismamáknak 75 ezret utalna az állam, a nettó minimálbér pedig 100 ezer forint lenne.
„Megszüntetné az alapjövedelem, illetve kiváltaná az összes 50 ezer forintnál alacsonyabb összegű most meglévő segélyt. A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése az, hogy a mostani segélyezési rendszer nem jó, nem éri el azokat, akik egyébként rászorulnak, visszaélésre ad lehetőséget” – mondta a PM társelnöke, Szabó Tímea.
Az ellenzéki párt 2200 milliárd forintot csoportosítana át a 2017-es költségvetésben az alapjövedelem bevezetéséhez. Az egykulcsos személyi jövedelemadót és a családi adókedvezményt eltörölné, a paksi atomerőmű bővítését a stadionépítésekkel együtt leállítaná. Lefújná a Városligetbe tervezett múzeumi negyedet és a budai Vár átépítését is, a közbeszerzésekre pedig különadót vezetne be.
A szocialisták elnöke a héten arról beszélt egy konferencián, hogy szerinte az alapjövedelem jobbá teheti a társadalmat. De most nincs rá pénz. Ezt nem Tóbiás József mondta, hanem egy másik MSZP-s politikus.
„A garantált alapjövedelem eszméje nagyon izgalmas, bevezetni csak évek alatt lehet, és mai számítások szerint kellene hozzá több mint 2000 milliárd forint. Ez most nem áll rendelkezésre” – hívta fel a figyelmet Burány Sándor.
Ingyenebéd nincs. Ezt már a nemzetgazdasági miniszter fejtegette. A fideszes politikus ideológiailag vitatja az alapjövedelmet. „Vonzó és csábító javaslat, hiszen mindenki elgondolkozik azon, hogy akkor nem kéne dolgoznom, és mégis kapok jövedelmet, milyen szép lenne, de Magyarország nem ezen a pályán van. Ha Magyarország föl akar zárkózni a fejlettebb országokhoz, és jobb létet, jobb életszínvonalat akar mindenkinek nyújtani, ahhoz munkára van szükség és teljesítményre” – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
Kizárólag pénzzel a szegénység nem számolható fel – mondja a szociológus. „Faluvégi, elnyomorodott roma faluban élőknek nem adna önmagában megoldást, hogy ha zsebükbe tennénk valamennyi pénzt. Az iskolák rosszak, azokra oda kell figyelni” – vélekedett Szelényi Iván.
A Republikon Intézet felmérése szerint az alapjövedelem bevezetését a magyarok háromnegyede támogatná. A Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési módosító indítványára a kormánypártok mellett az MSZP is nemet mondott a parlament egyik bizottságában.