A fideszes Simonka újabb feljelentésre számíthat
2017. január 5., csütörtök 16:21
Hadházy Ákos a kormánypárti képviselő egyik korábbi vállalkozásának, most a rokonai tulajdonában álló autómosójának a fejlesztése miatt fordul a hatóságokhoz. Szerinte a társaság egy olyan tótkomlósi telephely fejlesztésére kapott 50 millió forintot, amely sosem volt a cég tulajdonában, a pénzt pedig egy orosházi autómosó építésére használták fel.
„Ebben az ügyben egészen biztos, hogy feljelentést fogunk tenni, hiszen úgy adtak be pályázatot, hogy telephely nem volt a tulajdonukban, és az a táblázat, amit összeszedtünk, amely azt mutatja, hogy a Simonka Györgyhöz köthető család egyik tagja hív meg egy, a család egy másik tagját, ez nyilvánvalóan törvénytelen ezekben az ügyekben. Nem lesz elkerülhető a nyomozás” – jelentette ki az LMP társelnöke.