2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Többen is feljelentik az ORÖ elnökét

Hír TV

2018. március 31., szombat 17:47, frissítve: szombat 18:09

A Magyar Nemzethez hasonlóan az MSZP is a hatóságokhoz fordul. A választás rendje elleni bűncselekményt a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Balogh János 2016-ban került az ORÖ élére Farkas Flórián jelöltjeként.

„Aki arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Így szól a Büntető törvénykönyv 350. szakasza a választás rendje elleni bűncselekményről. A Magyar Nemzethez hasonlóan az MSZP is a hatóságokhoz fordul. „Balogh János nevű párttagunk nincs, az ORÖ elnökségében MSZP-delegált nincs, és ahogy a Magyar Nemzet állampolgári kötelességét teljesítve feljelentette Balogh Jánost, ugyanúgy tesz az MSZP is, megtesszük a feljelentésünket” – közölte Nyakó István sajtófőnök.

Balogh Jánost Farkas Flórián szemelte ki az Országos Roma Önkormányzat elnökének. A miniszterelnök romaügyi biztosa félretette a pártpolitikát, nem nézte, hogy jelölt a szocialistákhoz húz, míg ő a Fideszhez. Balogh János két éve került az ORÖ élére.

„A magyar demokráciához nem sok köze van egy olyan szervezetnek, amely a pénzek elsíbolásáért működik. Hallottuk a hangfelvételt, és az LMP ezt felháborítónak tartja” – reagált Ungár Péter, a párt elnökségi tagja.

A fideszes Budai Gyula, aki a 2010-es kormányváltás után a szocialista kormányok korrupciógyanús ügyeit vizsgálta elszámoltatási biztosként, nem kommentált.

– Ezt vizsgáltatná?
– Nem ismerem a hangfelvételt. Amennyiben meghallgattam a hangfelvételt nagyon szívesen állok a Hír TV rendelkezésére, mint mindig.

Balogh Jánost egyébként mentelmi jog védi, miután rákerült az Országos Roma Önkormányzat nemzetiségi listájára.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!