2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Összeült az LMP és a Momentum

Hír TV

2018. március 8., csütörtök 09:09, frissítve: csütörtök 09:16

A két párt párbeszédet szorgalmaz az MSZP és a Jobbik között.

Szél Bernadett és Fekete-Győr András arról egyeztetett, hogy hogyan tudnának közvetíteni az MSZP és a Jobbik között, hogy egyfajta párbeszéd alakulhasson ki a pártok között – mondta el reggeli műsorunkban Hajnal Miklós, a mozgalom szóvivője.

Igen, Szél Bernadett és Fekete-Győr András is leültek egymással. Ez egy sikeres és eredményes találkozó volt sok szempontból. Ebben egyetértettünk egyébként, hogy itt elsősorban az MSZP és a Jobbik között kéne szorgalmazni valamifajta… legalább párbeszédet, még hogyha nem is konkrét együttműködést, és onnantól kezdve van értelme arról beszélni, hogy milyen összellenzéki együttműködés lehetséges a kormányváltás érdekében, hiszen egy félellenzéki vagy negyedellenzéki koordináció semmiképpen nem lesz elég – mondta el Hajnal.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!