Mellár: Csalódtam az LMP-ben
Hír TV
2018. január 20., szombat 17:30, frissítve: szerda 19:19
Egymás után léptek vissza az ellenzéki indulók Pécsett Mellár Tamás javára. Még az MSZP frakcióvezetője sem indul el a kerületben, hogy a független jelöltnek legyen esélye nyerni a Fidesz ellen. Az LMP és a Jobbik viszont eddig nem lépett.
– Vona Gáborral legutóbb novemberben beszéltem, és pozitívan állt a dologhoz. Azt mondta, támogatni fognak, de hogy konkrétan milyen módon, milyen formában, arról a későbbiekben tárgyaljunk. Az új helyzetben ez még nem történt meg, de szándékomban áll a következő napokban. Menet közben vagyunk, remélem, sikerül velük is egyezségre jutni, mert az lenne a legfontosabb, hogy széles körű összefogás valósuljon meg – mondta a független országgyűlési képviselőjelölt a Hír TV Newsroom című műsorában.
Szombaton Szél Bernadett a Hír TV kérdésére leszögezte: az LMP ragaszkodik saját jelöltjéhez Pécsett. „Még egyszer mondom: minden tiszteletem Mellár Tamásnak, Keresztes László Lóránt az LMP jelöltje az adott kerületben” – fogalmazott a párt miniszterelnök-jelölje.
Budakeszin viszont épp Szél Bernadettnek okoz majd gondot az egyéni körzetben, hogy a DK is indít jelöltet.
A Demokratikus Koalíció a Párbeszéddel és a szocialistákkal közösen Tóth Zoltán választási szakértő mögé állt be a választókerületben. „A célom, hogy a Fideszt legyőzzük. Nem harcolok Szél Bernadett ellen, semmi jogom nincs rá, hogy ilyet tegyek, de gondolom, valamilyen megoldás születik” – nyilatkozta Tóth Zoltán egyéni képviselő.
A párt szóvivője már keményebben fogalmazott. „Bízunk abban, az LMP végiggondolja, hogy 2014-ben 11 mandátumot jelentett a külön indulása. Ha újra megteszi, akkor megint a Fideszt fogja segíteni. Ez történelmi bűn, reméljük, nem követ el ilyen hibát” – emelte ki Gréczy Zsolt.
Közben Bicskén az MSZP-s induló jelentette be visszalépését, arra hivatkozva, hogy szír származását az idegenellenes kormánypártok felhasználnák a kampányban.