2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Megszűnik a Magyar Nemzet, elhallgat a Lánchíd Rádió

Hír TV

2018. április 10., kedd 13:34, frissítve: kedd 18:21

Megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu. A lap holnap jelenik meg utoljára. A kiadó tulajdonosai finanszírozási problémák miatt döntöttek erről. Hasonló okokból ma éjfélig sugároz már csak adást a Lánchíd Rádió is.

Csoportképre álltak össze a Magyar Nemzet munkatársai. Az utolsó lapszám előtt sorakoztak fel a szerkesztőség épülete előtt. Kedden délelőtt ugyanis a tulajdonos bejelentette, hogy a lap megszűnik. A döntést a finanszírozás problémákkal indokolták.

A Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese azt nyilatkozta: az elmúlt időszakban már tapasztalták, hogy próbálják ellehetetleníteni a lapot, ennek következménye a mostani megszűnés.

„Az elmúlt években is megpróbálták minden eszközzel ellehetetleníteni a Magyar Nemzet életét, ebbe beleértve azt is, hogy nem terjesztették megfelelően a lapot. Volt is egyébként ilyen felmérésünk az olvasók körében, kétharmaduk, az előfizetők kétharmada panaszkodott arra, hogy rendszeresen gondok vannak a terjesztéssel. De beszélhetünk arról, hogy a teljes hazai intézményrendszerben kötelezően lemondatták a Magyar Nemzet előfizetését. Több ezer példányról beszélünk, a világon mindenhol az intézmény előfizetői, gondoljunk akár csak a könyvtárra, mint intézményre, nem vagy csak nagyon korlátozottan volt elérhető az újság. Mindez politikai döntés, ezért erkölcsi felelősség van annak, aki ezeket a politikai döntéseket meghozta” – így György Zsombor főszerkesztő-helyettes.

Elsötétül a napilap online felülete az mno.hu is

Befejezi a sugárzást a Lánchíd Rádió is, amelynek adása ma éjfélkor elhallgat. A munkatársakkal ma délelőtt közölték a döntést. Az erre a hétre készített adásokat az interneten teszik elérhetővé.

– A felvett adásokat, amelyek a hét további részében kerültek volna a műsorfolyamba, azokat folyamatosan a Lánchíd Rádió Facebook-oldalára feltöltjük, így a riportalanyok és a hallgatók természetesen hozzájutnak ezekhez az anyagokhoz is. A kollégák azt a tájékoztatást kapták, hogy rendes felmondással szűnik meg a munkaviszony. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a holnapi naptól felfüggesztették a kollégákat a munkavégzés alól, és a jogi határok keretében természetesen megtörténnek a kifizetések, és így távoznak majd a kollégák – fogalmazott Szépvölgyi István, a Lánchíd Rádió főszerkesztő-helyettese.

Közben a Magyar Nemzet iránt sajtóhírek szerint több befektető is érdeklődött, köztük Ungár Péter, az LMP újdonsült országgyűlési képviselője, aki korábban milliárdos vagyont örökölt. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Hír TV az eddigiek szerint folytatja munkát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!