2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Mecsettel és bevándorlókkal riogat a Fidesz Hódmezővásárhelyen

Hír TV

2018. február 21., szerda 17:07, frissítve: szerda 22:25

A Jobbik elnökének lejáratására használt módszert veti be a Fidesz Hódmezővásárhelyen is. A kormánypárti polgármesterjelölt azzal riogatja a helyieket, hogy a független Márki-Zay Péter mecsetet építene és bevándorlókat telepítene le a városban.

Hódmezővásárhelynek nincs szüksége bevándorlókra és mecsetekre, a magyaroknak kell szaporodniuk – mondta Hegedűs Zoltán, majd ellenfele szemére vetette, hogy mecsetet építene a településen.

– Ha a hódmezővásárhelyiek 98 százaléka azt mondja, hogy ide ne engedjünk bevándorlókat, akkor kutya kötelessége ezt mondani, és e mellé állni. Én emellett vagyok, az ellenjelölt viszont, úgy tűnik, hogy nem. Ő szeretne bevándorlókat beengedni Hódmezővásárhelyre. Én a templomokat szeretném felújítani, ő meg lehet, hogy mecsetet és minaretet szeretne építeni – mondta a fideszes polgármesterjelölt.

A fideszes polgármesterjelölt ugyanakkor azzal nem foglalkozik, hogy három éve még Orbán Viktor fontolgatta egy budapesti, kőbányai óriásmecset létrehozását – amire a kormányfő szerint az arab világból érkező, fizetős egyetemi diákoknak lett volna szükségük, hogy gyakorolhassák a vallásukat.

– Mi a keresztény értékekre vagyunk kíváncsiak, és mi a templomainkat akarjuk felépíteni és nem mecsetet. Én ezt mondtam.
– De Orbán Viktor 2015-ben fontolgatta egy mecset építését. Akkor most ezzel…
– Ezt kérdezze meg Orbán Viktortól – reagálta Hegedűs Zoltán.

Márki-Zay Péter üdvözli Hegedűs Zoltánt abban a csapatban, akik a bevándorlók betelepítése és a letelepedésikötvény-vásárlók miatt tiltakoznak Orbán Viktor miniszterelnöknél.

– Egy katolikus édesapát azzal vádolni, hogy mecsetet akar építeni, minden alap nélkül, tehát ennyire mélyre már… én nem tudom, ez egészen szórakoztató. Természetesen mindezt annak a pártnak a képviselője mondja, akik tavaly beengedtek 1300 bevándorlót, idén januárban már 97 bevándorlót, és ha ebben az ütemben megyünk, idén is meglesz az 1300. Ő pont az ellen kel ki, hogy én megvédtem Orbán Viktort, hogy Magyarországnak joga van befogadni menekülteket. Arról nem beszélve, hogy azt mondja, tiltakozik a betelepítés ellen. Hát a betelepítés ellen én is tiltakozom, de nem nálam kell tiltakozzon, hanem Orbán Viktornál, aki Rogán Antal üzleti köreivel húszezer migránsnak adott letelepedési engedélyt – jelentette ki a független polgármesterjelölt.

Márki-Zay Péter korábban úgy fogalmazott: emberségesen kell bánni a menekültekkel, akár kopogtatnak, akár az Európai Unió szeretné beengedni őket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!