Letartóztatták Dél-Korea volt elnökét
2017. március 31., péntek 07:26, frissítve: péntek 11:05
Szöulban kétezer rendőrt vezényeltek az utcákra, hogy a hivatalából eltávolított elnök asszony meghallgatása idején biztosítsák a rendet. A 65 éves Pak Kunhjét előbb kihallgatásra vitték. Az ügyészek majd kilenc órán át faggatták azokról a korrupciógyanús ügyekről, ami végül az államfői székébe került a 65 éves nőnek.
Pak Kunhjét azzal vádolják, hogy bizalmas barátnője, Cshö Szunszil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, pedig semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Az elnök asszony és bizalmasa a gyanú szerint pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványokhoz került, amelyeket a barátnő ellenőrzött.
Pak hívei a kihallgatással egy időben tüntettek.
„A felmentés csalás volt, bizonyítékok nélkül. A hazaszerető polgárok szerint nem lenne szabad letartóztatni, és az ügyvezető elnöknek hadiállapotot kellene bevezetni, ha mégis kiadnák a letartóztatási parancsot” – közölte egy tüntető, Hahn Szungcshu, a közvélemény nagyobbik része azonban támogatja a felelősségre vonást. A kihallgatás után a bíróság jóváhagyta a letartóztatási parancsot. Ha bűnösnek találják, tíz évnél is hosszabb börtönbüntetést kaphat. Soha korábban nem fordult elő ilyesmi dél-koreai elnökkel.
Az elnök asszony börtönbe szállításával egy időben emelték ki a tengerből a Szevol komp roncsát. Pak Kunhje népszerűségvesztésében nagy szerepe volt a komp három évvel ezelőtt történt tragédiájának, amely az egész országot megrázta. A kiránduló középiskolásokat szállító komp zátonyra futott, az üzemeltető cég azonban nem tartotta be a biztonsági előírásokat, a kapitány pedig menekülés helyett arra szólította fel a diákokat, hogy menjenek vissza kabinjaikba. A komp több mint háromszáz diákkal és kísérő tanárral merült hullámsírba. A tragédia idején nem mutatkozott a nyilvánosság előtt az elnök. A dél-koreai média találgatásai szerint épp egy sámánista szeánszon, de az is lehet, hogy kozmetikai kezelésen volt az elnök, amit munkatársai nem mertek megszakítani.