2018. június 19.,
kedd, Gyárfás napja

°

Inkább az államnak éri meg a bulinegyed

2017. szeptember 27., szerda 17:44, frissítve: szerda 19:12

Hatalmas kiadásokkal jár, de az önkormányzat számára is inkább pozitív lehet a bulinegyed mérlege. A legnagyobb pénz persze a központi költségvetésbe folyik be.

A „romkocsmaadónak” nevezett felügyeleti díj bevezetését még 2013-ban fogadta el a parlament. A rendelkezés szerint az éjszaka is nyitva tartó, alkoholt árusító üzletek – legfeljebb – 20 forintot kötelesek fizetni minden vendég után minden éjszakai nyitvatartási napon az önkormányzatnak. Az összeg nem titkolt módon a bulinegyed olyan költségeit fedezi, mint a szórakozóhelyek körül felgyűlő szemét eltakarítása és a rendfenntartás.

Csalódás volt a romkocsmaadó

A felügyeleti díjtól a VII. kerületi politikusok azt remélték, százmilliós nagyságrendű bevételt hozhat az önkormányzatoknak. A valós bevétel ezt meg sem közelítette: Erzsébetvárosban, ahol a vigalmi negyed nagy része található, tavaly nagyjából 11 millió forint folyt be kocsmaadó formájában.

Az árcsökkenés részben azzal magyarázható, hogy a vendéglátóipar komoly munkaerőhiánnyal küzd
Vendégenként 20 forintot fizetnek a szórakozóhelyek
Fotó: Jeff Pachoud / Europress/AFP

Ezzel párhuzamosan a bulinegyedben évről évre több látogató fordul meg, így a környék rendben tartásának költségei is nőnek. 2015-ben Erzsébetváros 239 794 000 forintot fordított a negyed takarítására, 2016-ban pedig 291 617 000-et. Július 31-ig összesen 109 182 000 ment el ezen feladatokra. A közbiztonságra a VII. kerület tavaly 27 milliót költött, az idén pedig majdnem 22 millió forint értékben kötött szerződést a Valton-Sec Kft.-vel (a cég a kormány kedvenc biztonsági cége, a közelmúltban számos állami megrendelést kapott; tulajdonosa, Bessenyei István egyébként arról is ismert, hogy ő intézte Rogán Antal emlékezetes helikopteres útját).

A mérleg így is pozitív lehet

Kérdés, hogy megéri-e a VII. kerületnek a bulinegyed. Valószínűleg igen, bár arról nincs pontos statisztika, hogy mennyit nyernek a helyi adókból a romkocsmákkal.

Az önkormányzat költségvetésében viszont az egyik legnagyobb bevételi forrást a termékek és a szolgáltatások adói, valamint az értékesítési és forgalmi adók jelentik – ezek jelentős részét vélhetőleg a szórakozóhelyek fizetik be, de hogy mennyit, arról nem érhető el pontos statisztika. A „termékek és szolgáltatások” adók címén (amelyek közé a felügyeleti adó is tartozik) a bevételt az idén 4,2 milliárdra becsüli az önkormányzat, értékesítési és forgalmi adókból pedig 3,6 milliárd forinttal számol. Ez alapján megkockáztatható, hogy a bulinegyed bevételei összességében fedezik a takarításra és a járőrözésre fordított, összesen 318 millió forintos költséget.

További bevételt jelenthet a szórakozóhelyeken, éttermekben, kisboltokban és szálláshelyeken dolgozó 10-12 ezer ember költése is. Szintén bevételt jelent az önkormányzatnak, hogy a bulinegyed kialakulásával megnövekedett a kereslet az erzsébetvárosi ingatlanokra is: az ingatlanárak tíz év alatt több mint a háromszorosára nőttek, az Ingatlan.com adatai szerint a lakások négyzetméteréért átlagban 657 ezer forintot kértek 2017-ben a tulajdonosok. Az idén az ingatlanok értékesítéséből kétmilliárd forintos bevételre számít a kerület önkormányzata.

Évente 6,6 milliárdot hoz

Ezzel együtt a bulinegyed bevételeiből az önkormányzatok közel sem részesülnek olyan mértékben, mint a központi költségvetés. Augusztusban Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő kérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot arról, hogy mennyi adót fizetnek a központi költségvetésbe a belvárosi szórakozóhelyek.

Tállai András, az NGM államtitkára a témában érdeklődő DK-s képviselőnek, Oláh Lajosnak küldött válaszában leírta, azok a VII. kerületi székhelyű adózók, amelyeknek a fő tevékenysége a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás, a legfontosabb adónemekben és idegenforgalmi adó formájában 6,6 milliárd forinttal járultak hozzá tavaly az államháztartás bevételeihez.

Ebből a bevételből az önkormányzat nem sokat kap vissza: a központi költségvetésből működési támogatásként az idén alig 1,4 milliárd forinttal gazdálkodhat a VII. kerület.