Exkluzív interjút adott a molesztálással vádolt nevelőapa
Hír TV
2018. január 9., kedd 08:04, frissítve: kedd 17:56
Fekete csuklyás börtönőrök bilincsben, vezetőszáron hozzák a tárgyalóterembe Dobronyi Jánost. A felvételek néhány napja készültek a Budapest Környéki Törvényszéken. A vád szerint a férfi több alkalommal hőmérővel molesztálta tízéves nevelt lányát 2013 és 2014 között.
„Én is elítélem az ilyet, nemhogy én megcsináljam. Úgyhogy akkor, mivel tudtam, hogy milyen körülmény meg milyen emberi sors vár az ilyen emberekre bent, mert voltam már előtte büntetve, és láttam, hogy miket csinálnak az ilyen emberekkel, hát azért kétségbeestem” – mondta Dobronyi János.
A férfi olyannyira kétségbeesett, hogy késsel esett neki az ereinek. A mentők végül megmentették, de a börtönt nem kerülhette el. Három évet töltött előzetes letartóztatásban. Most, az elsőfokú ítélet után azonban kiengedték, és házi őrizetbe került.
„Azért három évet bent tölteni előzetesben nem egy leányálom. Idegileg, lelkileg az ember megtörik. Meg valamiképpen visszaigazolásnak is érzem, mert szerintem a bíró sem hisz abban, hogy bűnös vagyok” – vélte a Hír TV-nek a férfi.
A bíróság elítélte ugyan a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt, de pont annyit kapott, hogy ne kelljen tovább börtönben maradnia. Ügyvédjével fellebbezett az ítélet ellen.
„Természetesen úgy vesszük figyelembe, hogy ültünk három évet már előzetesben, néhány hónapot házi őrizetben. Ez lényegesen kevesebb lesz, ha latba veszem a kedvezményeket, akkor körülbelül másfél évet kell még letöltenie szabadságvesztésben. De ehhez hozzá kell tenni, hogy ez az ítélet csak akkor jó, ha valaki bűnös. És a mi álláspontunk – igazodva a védencem álláspontjához –, hogy ő nem követte el a bűncselekményt” – mondta Szeszták Ferenc ügyvéd.
A férfi állítja: volt élettársa azért vádolta meg ilyen súlyos bűncselekményekkel, mert miután az asszony többször megcsalta, el akarta hagyni, és magával akarta vinni hároméves közös gyereküket is.
Az ügy további részleteit az este kilenc órakor kezdődő Riasztásban láthatják.