2018. július 18.,
szerda, Frigyes napja

°

Dömötör a feleségével beszéli meg, hogy mennyit utal Orbánnak

Hír TV

2018. január 5., péntek 16:33

A konyhapénzből csíp le a propagandaminiszter-helyettes a Soros György elleni kampány támogatására.

Legalábbis a Hír Televízió kérdésére Dömötör Csaba azt mondta, azért nem tudja megmondani, hogy mennyit utal majd Orbán Viktor kérésére, mert azt meg kell beszélnie a feleségével.

– Én tervezem, otthon megbeszélem, hogy mennyivel, de igen.

– Milyen összegre számíthatnak? Volt, aki tízezer forintos…

– Nem tudom megmondani, otthon megbeszélem a feleségemmel, és minden bizonnyal támogatni fogjuk.

A miniszterelnök felhívására megkezdték az adományozást a kormánypárti politikusok. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az élenjárók között van, már a befizetett csekket is be tudja mutatni. A Fidesz nem először nyúl ehhez a kampányeszközhöz. Az eddigi tapasztalok szerint a mintegy másfél millió szimpatizáns több száz millió forintot fog küldeni a pártkasszába. Bővebben>>>