Balog Zoltán a brüsszeli bürokratákat méltatta Brüsszelben
Hír TV
2018. január 25., csütörtök 21:35, frissítve: péntek 13:46
Kritika helyett dicsérte az uniós intézményeket Brüsszelben Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere az első európai oktatásügyi csúcstalálkozón vett részt, ahol elmondta, az Erasmus-program már harminc éve nyújt nagy segítséget a diákoknak, hogy külföldön gyarapítsák tudásukat. Balog szerint jó dolog, ha az Európai Unió tagállamai együtt igyekeznek egy-egy területen előrelépni, mert ez növeli a versenyképességet
„Hogyha nem az előírásokkal és a szabályozással kezdjük, hanem a jó gyakorlatok cseréjével és a rosszak felismerésével, akkor csak üdvözlendő lehet, hogy a bizottság és a tanács kezdeményezi az európai oktatási tér erősítését. Hiszen valóban az oktatás és a kultúra az terület, amely nemcsak a uniónak, hanem magának Európának történelmileg az erőssége. Azt is mondhatnánk, hogy a legfontosabb erőforrása, és ebből kell nekünk a globális versenyképességet erősíteni” – emelte ki.
A magyar oktatással kapcsolatban Balog Zoltán azt mondta, hogy erős a tárgyi tudás átadása, ugyanakkor gyenge az élményalapú pedagógia, a kompetenciafejlesztés és a nyelvtanítás is. Sikerként mutatta be a miniszter a szegregált oktatási rendszert, amely elsősorban a roma gyerekeket érinti. Balog Zoltán szerint ez pedagógiailag hozzáadott értéket jelent, ami felkészíti a romákat az integrációra. Ugyanakkor emiatt az Európai Bizottság 2016 tavasza óta kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarországgal szemben, mert az ezzel kapcsolatos szabályozás hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, így sérti az uniós jogot.