2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Őszintén: Stefka István soha nem volt kommunista

Hír TV

2019. május 10., péntek 20:28

Több mint negyven éve újságíró, dolgozott a Magyar Televízió A Hét című műsorában is, műsorvezető, majd később főszerkesztő lett. Számtalan újságban írt és ír ma is. Munkájáért a Kádár-korszakban is kapott elismerést, emiatt pedig többen úgy gondolják, hogy akkor ő kommunista, pedig sohasem volt az. Jelenleg a PestiScrácok internetes újság lapigazgatója és bloggere. Turda Adrienn ezúttal Stefka István egy napját mutatta be a Hír TV Őszintén című műsorában.

Stefka Istvánnak a Magyar Hírlappal történt szakítás után egy ideig nem volt munkája, majd jött a PestiScrácok, ahol elkezdte „Az Öreg” című blogot vezetni.

A szerkesztőségben nem lehet nem észre venni két ismerős arcot, a Gyurcsány- valamint a Kádár-posztert a falon.

Tiszteljük ezt a Gyurcsányt, a maga nemében az őrültségét, a gazemberségét, és pontosan ez figyelmeztet minket arra, hogy erre a sorsa nem szabad jutni, amit ő csinált

– közölte Stefka István.

Turda Adrien kérdésére, hogy mi a PestiSrcácok szerepe ma a médiapiacon, a lapigazgató elmondta, hiánypótló, mert egyrészt karakteres, őszinte és azokat a korlátokat, amit minden újságíró magára nézve „kötelezőnek” vesz, azokat a munkatársak szétveszítik, vagyis

a lap nevén nevezi a dolgokat, még akkor is, ha az sokaknak nem tetszik.

Soha nem volt kommunista

Stefka Istvánnak – bár polgári családból származik – fiatalon munkásnak kellette kiadnia magát ahhoz, hogy felvegyék az egyetemre. Csak így szerezhetett magyar-történelem szakos diplomát és kerülhetett be a rádióba, ahol később a ranglétra minden fokát bejárta. Az újságíró nem volt tagja a kommunista pártnak és semmilyen más szervezetbe sem lépett be soha. Hírhedt mondat volt a diktatúra évei alatt, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Stefka István közlése szerint a ’70-es ’80-as években mindenki tudta, hogy a riporterek, újságírók között sok tisztességes magyar ember dolgozott a Magyar Televízióban, a Magyar Rádióban.

Nem igaz, hogy mindenki gazember volt

– tette hozzá.

Akkoriban a fiatal Stefka István politikai riportokat nem készíthetett, hanem dokumentarista riporterként dolgozott, évekig járta az országot, hogy interjút készítsen állami gondozottakkal, lecsúszott emberekkel, rabokkal. Munkájának meg lett a gyümölcse, mert ki is tüntették.

Stefka István elmondta, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió javaslatára nemcsak ő, hanem számos újságíró kapott jutalmat az akkori Belügyminisztériumtól.

Megkapta a Kritikusok Díját is, amiért semmi mást nem tett, csak dolgozott. Az elismerésekért szokták napjainkban kommunistának bélyegezni.

A lapigazgatónak nagyon rosszul esik, hogy ismeretlen emberek kommunistának nevezik. A lekommunistázásért rágalmazási pert is indított egy újság ellen.

Teljes adás: 

 

Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!