2022. 05. 26. Csütörtök Fülöp, Evelin napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napi aktuális 06:30

A kereszténység meghatározza Völner Pál napjait

Hír TV

2019. június 7., péntek 20:25

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára 15 éve politizál aktívan. A parlamentben Esztergomot és térségét képviseli. A Hír TV Őszintén című műsorában Turda Adrienn ezúttal Völner Pál egy napját mutatta be. Adásunkból kiderül, a hithű keresztény politikus nem mindennapi helyszíneket is be szokott járni, hogy kissé kiemelkedjen a hétköznapi taposómalomból.

Völner Pált az interjúkból nagyon higgadt emberként ismerhettünk meg. Mindennapjait meghatározza a keresztény hit, vallásos nevelést kapott, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba végzett, tanárainak – köztük Várszegi Asztriknak – rengeteget köszönhet. Az államtitkár elmondta, egykori történelemtanárától eleganciát, nagyvonalúságot, a tények pontos ismeretét, valamint azt tanulta meg, hogy úgy is lehet vitatkozni, hogy ne bántsunk meg másokat, úgy is ki lehet állni a magunk igaza mellett, hogy nem ellenségként tekintünk vitapartnerünkre.

Ha az ember megéli a hitét, akkor az talán látszik a cselekedetein is Völner Pál szerint. Kiemelte, a fontos miként viszonyulunk az emberekhez, meg kell adni mindenkinek a tiszteletet.

Mindig mérhetjük egymást úgy, hogy kinek mennyi pénze van, vagy kit, hogy áldott meg a természet külső jegyekkel. de ha azt a mércét vesszük alapul, hogy az ember Isten képmása, akkor az egész más dimenzióba kerül és akkor az emberi szempontjaink eltörpülnek – mondta el.

Ha a XX. századi magyar történelemről, magyarságról, kereszténységről, hűségről és kitartásról van szó, akkor Mindszenty József személye megkerülhetetlen. Völner Pál erről Turda Adriennek az esztergomi bazilika altemplomában, a bíboros síremlékénél beszélt.

Az államtitkár szerint bemenni egy templomba alkalmat ad arra, hogy az embere kicsit magába mélyedjen, átgondolja a nehéznek tűnő feladatait és erőt meríthet, hogy azt mondja, „nem is olyan nagy az a probléma”.

Teljes adás:

Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!