2019. szeptember 17.,
kedd, Zsófia napja

Kósa Lajos: Az ellenzék háborút, a Fidesz építkezést ígér a választóknak

Hír TV

2019. szeptember 1., vasárnap 20:55

Nem valósult meg az ellenzéki összefogás terve, hiszen a települések kevesebb, mint harminc százalékában tudtak közös jelöltet állítani a Fidesszel szemben - mondta Kósa Lajos A nyolcas című műsorunkban. A Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerint az ellenzék csupán háborút ígér a választóknak, addig a kormánypárt az építkezés és fejlődés lehetőségét kínálja.

Hatalmas munka zajlott le a Fidesz-KDNP-ben hiszen az önkormányzatok 37 százalékban indul el az őszi önkormányzati választáson fideszes polgármester, csaknem 1200 főről beszélhetünk – hívta fel rá a figyelmet Kósa Lajos. A Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke G. Fodor Gábor műsorvezetőnek elmondta, az volt a célkitűzés, hogy az ország négyötödében lehessen fideszes polgármesterjelöltre szavazni és ez be is következett.

303 olyan település van hazánkban, ami 5000 főnél nagyobb, de itt él az ország lakóinak döntő többsége, mintegy 8 millió ember. Kósa Lajos ezt azért emelte ki, mert 7,8 millióan laknak olyan településen, ahol indul a választáson fideszes polgármesterjelölt, ami azt jelenti, hogy minden 10 ezer főnél nagyobb településen lehet majd rájuk szavazni.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos úgy vélte, október 13-án

megvan az esélye annak, hogy ismét „narancssárga lesz a térkép”, ugyanakkor leszögezte, a kampányt végig kell csinálni.

Az ellenzéki összefogással kapcsolatban a kormánypárti politikus elmondta, a százhatvankilenc 10 ezer főnél nagyobb település közül ötvenháromban tudni valamilyen összefogásról, ez mintegy 30 százalékos eredmény. Az ötvenhárom hely közül csak harmincegy olyan, ahol egy az egy ellen indulás van, hisz volt olyan település, ahol két ellenzéki összefogás történt. Kósa Lajos példaként hozta fel Debrecent, hiszen ott a Fidesz jelöltje ellen indul egy Momentum-LMP-Jobbik- jelölt, illetve egy MSZP-Szolidaritás-DK-Párbeszéd jelölt is.

A Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerint az ellenzék tévesen úgy gondolja, hogy az önkormányzat választás arra való, hogy meg kell verni a kormányt, de – tette hozzá –nem tud olyan eredmény születni az önkormányzati választáson, ami kihatással lehetne az Orbán-kormány regnálására.

Számukra az önkormányzati választás tétje, hogy „szavazzatok ránk és elkergetjük az Orbán-rezsimet”. Mi pedig azt mondjuk, hogy szavazzatok ránk, szépítjük, építjük, jobbá tesszük a településeinket, városainkat, falvainkat és ne adjátok Gyurcsány kezére a települést, mert a Gyurcsány bejelentette, arra használja, hogy ő háborúzni akar. Most, ha valaki építkezni akar, akkor malteres kanál, betonkeverőgép kell és nem tank. Nem véletlen, hogy az építkezésen a tankok száma nagyon kevés szokott lenni. Mert az nem való erre

– mutatott rá Kósa Lajos.

Teljes beszélgetés: 

 

Hír TV