2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Hírvilág: Hivatalosan is feloldották a vesztegzárat Vuhanban

Hír TV

2020. április 12., vasárnap 19:55

Csöndes az idei húsvét - a koronavírus-járvány miatt félelmetesen csöndes. Van, ahol biztatóak az adatok. Vuhanban, ahol a járvány kezdődött már nincs karantén, de sehol sem lehet fellélegezni. A fertőzés veszélye szinte mindenhol jelen van. A politikai élet mégsem állt le teljesen. Amerikában kiderült, hogy a demokraták kit indítanak az elnökválasztáson Donald Trumppal szemben. Lengyelországban pedig rendhagyó módon, levélben fognak szavazni a következő államfő személyéről. Többek között ezekről is szó volt a Hírvilág mai adásában.

Csakis Joe Biden lehet a demokraták jelöltje

Eldőlt, hogy csakis Joe Biden lehet a demokraták jelöltje a novemberi amerikai elnökválasztáson, miután az örök másodiknak számító Bernie Sanders bejelentette visszalépését. A 77 éves Biden a korábbi elnök, Barack Obama helyettese volt. A republikánus államfőjelöltség sorsa már korábban eldőlt: Donald Trump elnök újraindul a választáson. És egyre gyakrabban fogalmaz meg bírálatokat Bidennel szemben.

76 nap után hivatalosan is feloldották a vesztegzárat Vuhanban

76 nap után hivatalosan is feloldották a vesztegzárat a koronavírus gócpontjának számító Vuhanban. A 11 milliós várost január 23-án helyezték karantén alá, hogy megfékezzék a vírus terjedését. A metropoliszban fokozatosan oldják fel a szigorításokat. A hatóságok arra hívták fel az emberek figyelmét, hogy továbbra is tartsák be az óvintézkedéseket. Vuhanban eddig 60 000 megbetegedést regisztráltak és több mint 3 ezren vesztették életüket

Csak levélben szavazhatnak a lengyel elnökválasztáson

A világon egyedülálló módon csak levélben lehet majd szavazni májusban a lengyel elnökválasztáson. Abban rendhagyó lesz a szavazás, hogy a járvány miatt eddig inkább elhalasztották a hasonló eseményeket. It is lehet halasztás, de csak egy hét. Május 10-e helyett 17-re kerülhet át a választás időpontja.

A teljes adás:

Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!