2024. 05. 22. Szerda Júlia, Rita napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Önkéntesek a vadasparkban

Hír TV

2017. november 4., szombat 17:53

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg az önkéntes napot a Budakeszi Vadasparkban. A többtucatnyi segítő gereblyézett, kerítést és padot festett. A mára hagyománnyá vált rendezvényre egy évben kétszer, tavasszal és ősszel kerül sor.

Felirat is jelzi, a padok és az asztal frissen vannak festve. Többtucatnyi gyermek és felnőtt érkezett a Budakeszi Vadaspark önkéntes napjára. Ahol a többi közt kerítésfestésben segíthettek, de az avart is összegereblyézhették.

 „Gereblyéztünk a vaddisznóknál és az őzeknél, és egy nagy »L« alakot gereblyéztünk el” – mondta el Kappéter Tamás.

A gyerekek inkább az állatok körül segédkeztek.

„Mi már sokszor érkeztünk ide, nagyon szeretjük ezt a kis vadasparkot, és nagyon jó ez, hogy így egy kis közösségben tudunk dolgozni. A mai feladat az volt, hogy az avart kellett az útról elgereblyéznünk, mások festettek, más nem volt a feladat, ma rövid munka volt csak” – mondta Marjai György.

Az önkéntesnapot a Budakeszi Vadasparkban már három éve rendezik meg, minden évben kétszer, tavasszal és ősszel.

 „Felnőttek is, gyerekek is, általában szülők, nagyszülők unokákkal, tehát teljes családok szoktak jönni. Nagyon gyakori, hogy osztályok jelentkeznek, osztályok is szívesen jönnek önkénteskedni, azt lehet mondani, hogy szinte mindenkit érdekel, hiszen ez egy jó kis program, délelőtt egy kicsit takarítják a parkot, és aztán lehet az állatokat nézni, a látványetetéseket, a kisállatsulikat” – mondta Mészáros Orsolya önkéntes koordinátor.

A munka után zsíros kenyérrel és forró teával látták vendégül az önkénteseket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!