2019. július 19.,
péntek, Emília napja

Megszegték a magyarok kenyerét

2015. augusztus 20., csütörtök 19:40, frissítve: csütörtök 20:42

Megáldották, majd megszegték a magyarok kenyerét Pécsett. A nemzeti összetartozást is jelképező kenyér mellett háromezer kis cipót is kisütöttek, amit egy jótékonysági akció keretében árusítottak a baranyai megyeszékhelyen. Az így befolyt összeget a hazai és külhoni gyerekek étkeztetésére fordítják majd.

Több mint ötkilós volt idén a nemzeti összetartozást jelképező magyarok kenyere, amit ünnepélyes keretek között szegtek meg Pécsett. Emellett több mint háromezer kis cipót is sütöttek, amit adomány fejében lehetett megvásárolni.

A jótékonysági akció ötlete 2011-ben indult Pécsről. Akkor még csak 7 tonnát, idén már több mint 420 tonna búzát sikerült összegyűjteni.

– Pécs példát mutatott abból, hogy összefogással, kölcsönös tenni akarással milyen sokat lehet tenni egy helyi közösség vagy egy ország érdekében, nemcsak Pécsről beszélek, egy nagyon szép és szimbolikus esemény – fogalmazott az eseményen Páva Zsolt, a város polgármestere.

Az összegyűlt liszt nagy részét a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapja, ahol több mint kétezer árva egész éves étkeztetését tudják az adományokból biztosítani.

– Mielőtt eljöttem volna, kezembe vettem egy kenyeret, s azt mondtam a gyerekeknek, mit szólnak, ebből a kenyérből mi volt tavasszal? Azt mondták: semmi. Mondtam nekik: nem igaz, mert megvolt a szántóvető ember hite, aki elhintette azt a magot, tehát igazából hitből lett ez a búzaszem, kis hitből – mondta Böjte Csaba.

A jótékonysági akcióval egybekötött pécsi állami ünnepségre idén is több mint ezren voltak kíváncsiak.

Forrás: Hír TV