2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Kisült a Magyarok kenyere, dübörgött a Csaba királyfi

2016. augusztus 20., szombat 21:13, frissítve: vasárnap 09:46

Pécsett a nemzeti ünnepre kisütötték a Magyarok kenyerét, melyhez a búzát az ország valamennyi megyéjéből, illetve a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről adták össze a gazdák.

A mozgalom 2011-ben indult, akkor 10, idén pedig már 450 tonna gyűlt össze. Ukrajna 110 magyar lakta településéből 109 adakozott. A búzából őrölt lisztet rászoruló hazai, illetve határon túli alapítványok kapják meg.

„Három dologról szól ez az egész. Az összefogásról, arról, hogy ha megtaláljuk egymás kezét, akkor úgy erősebbek vagyunk. A szolidaritásról, hogy vannak éhes szájak, akiken segíteni tudunk, és a határon túl a megmaradásról, hogy ne csak múltunk legyen, ezeréves múltunk, hanem legyen jövőnk is. Ezért cselekszünk” – fogalmazott Korinek László, a Magyarok Kenyere Mozgalom ötletgazdája.

Pécsett a Magyarok kenyere megszentelése után mutatták be a Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperát, a főszerepben a P. Mobil egykori énekesével, Rudán Joe-val. A darabot egy éve Csíksomlyón játszották először, akkor a hármashalom oltár színpadon több mint százezren nézték meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!