2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Felszentelték a veresegyházi Szentlélek-templomot

2016. május 14., szombat 18:10, frissítve: szombat 19:51

Felszentelték Veresegyház egy év alatt megépített, új katolikus templomát, a Szentlélek-templomot. A megépítéséhez több mint egymilliárd forintra volt szükség, amit az önkormányzat, helyi cégek és hívek adtak össze.

Egy éve a pünkösd előtti szombaton tették le az alapkövét, és most ugyancsak a Szentlélek kiáradásának ünnepe előtti napra készült el Veresegyház új temploma. A Szentlélekről elnevezett római katolikus templom kulcsát a várost 51 éve irányító Pásztor Béla polgármester adta át Beer Miklós váci megyés püspöknek. „Az egyház lesz a gondnoka, az egyház lesz a fenntartója mindaddig, ameddig az egyház és az emberi lélek a templomot fontosnak tartja” – fogalmazott Pásztor Béla.

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak templomot, hanem új parókiát is építettek, láthatóvá vált az egyház által fenntartott idősek napközi otthona, és a beruházás sürgetővé tette a tájház megújítását is.

„Míg Nyugat-Európában templomokat zárnak be, addig Magyarországon újak épülnek, ami büszkeséggel tölthet el mindenkit” – mondta avatóbeszédében a váci megyés püspök. Beer Miklós szólt arról is, hogy egy új templom minden egyházközség és az egész település számára is új lendületet ad. „Mindaz, ami ennek a templomépítésnek az előzménye volt, a megfogant gondolat, a kimondott szó, a bizalommal befogadott üzenet, a készség, az egyetértés, az összefogás, a reménykedés, mindez a Szentlélek ajándéka. S ezért épült ez a templom, hogy legyen egy új hely itt, Veresegyházon, ahol az Úristennek a Szentlelkét kérhetjük, és befogadhatjuk az ő ajándékait” – fogalmazott a megyés püspök.

Az új épület csaknem 1700 négyzetméteres, így fő funkciója mellett közösségi események megtartására is alkalmas. A hívőket a 20 méter átmérőjű kupola alatt 328 ülőhely várja. A templomtérben különös hangsúlyt kaptak a tartóoszlopok. Nagy László tervező, az egyházközség tagja a 12 apostolt álmodta meg bennük. „Ők maguk is egymás között is és velünk is egy dologban közösek. Mégpedig abban, hogy a názáreti Jézus kiválasztotta őket. Hogy ennek a sóvárgó világnak hírül adják a megváltás csodáját. Éljük át a mindennapokban az ő utódaikként, velük együtt ezt a csodát, amelyet a világ sóvárogva vár” – mondta az építész.

Az egymilliárd forintot az önkormányzat, helyi cégek, illetve hívők adták össze. A veresegyházi Szentlélek-templomban egy 2290 sípból álló orgona is épült, a toronyban pedig három harang lakik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!