2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Életműdíjat kapott Gazdag Gyula

Hír TV

2018. január 29., hétfő 07:02, frissítve: hétfő 08:46

A dokumentumfilm-rendezőt a 4. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon jutalmazták. Az érdeklődők csaknem ötven filmet tekinthettek meg az elmúlt egy hét alatt, a vetítések után pedig közönségtalálkozón beszélgethettek a filmek készítőivel. A zsűri két magyar alkotást különdíjjal jutalmazott.

Öt nap alatt a világ mintegy harminc országából ötven fesztiváldíjas, emberi sorsokat és társadalmi kérdéseket feszegető filmet mutattak be a 4. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál közönségének.

Nagyon sokszínű volt idén is a kínálatunk, tudom a nézőktől is, hogy nagy örömmel vették, hogy a sport, a művészet mind jelen volt, mindig egy-egy főszereplőn keresztül átélhető történeteket…, könnyes szemmel jöttek ki a nézők – mondta a fesztivál kreatívigazgatója, Balogh Rita.

Az idei BIDF filmjeinek legfontosabb témái az oktatás-gyerekek-család problémái, a generációs különbségek és a változó világ voltak.

Minden rendező azt mondja, hogy nagyon fantasztikusak a közönségtalálkozók, tehát a közönség annyira aktív, annyira kérdez, annyira okos, hogy rettentően élvezik ezek a rendezők, akik minden vetítés után beszélhetnek a közönséggel – mondta Sós Ágnes fesztiváligazgató.

A zsűri öt kategóriában avatott győztest, de rajtuk kívül még közönségdíjat és két különdíjat is. Utóbbiakat magyarok nyerték. Simonyi Balázs Ultra és Bartha Máté Bajnok című alkotása. Bartha Máté filmje egy 14 éves roma bokszoló lány a bajnoki címig vezető útját járja be.

Nekem ez a díj egy óriási visszaigazolás, és főleg azért, mert én az Színház- és Filmművészeti Egyetemen dokumentumfilmes szakon hallgatok, és épp a diplomafilmem készítem, és most talán eggyel nagyobb motivációval ugrok vissza annak a forgatásába, ami jövőre lesz kész – mondta Bartha Máté.

A fesztiválon életműdíjjal jutalmazták Gazdag Gyula dokumentumfilm-rendezőt, akinek nevéhez olyan kultikus dokumentumfilmek kötődnek mint a Hosszú futásodra mindig számíthatunk, A válogatás, A határozat vagy A bankett.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!