A rock and roll mégsem halt meg!
2018. június 4., hétfő 18:51, frissítve: hétfő 18:57
Az 54 éves világsztár vasárnap este adott közel teltházas koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Az autodidakta zenei zseni már 5 évesen dobolni tanult és a komoly zenei vénával megáldott szüleit sem rettentette el az a tény, hogy fiúkból nagy valószínűséggel muzsikus lesz. A zsidó és bahamai gyökerekkel megáldott Kravitz mára már biztosan kimondható, hogy nem bánta meg, hogy a zenét választotta kenyérkereseteként. A soundja és kivételesen ösztönös muzikalitása hihetetlenül egyedivé teszi azt, amit mára Lenny Kravitzként megismertünk. Dalaiban az alapvető érzelmek (család, szerelem, vallás) egyszerű kifejezése találkozik az elementárisan egyszerű, de modern, dögös rockhangzással. S mivel bátran lépked a és vált a zenei stílusok között, sosem tudjuk, hogy milyen lesz például egy a soron következő Lenny-lemez. Így vagyunk ezzel mostanság is, mert a világsztár, éppen csak egy kisebb bepillantást enged a szeptemberben megjelenő Raise Vibration című lemezének a dalaiba, hiszen az „új” korongról 3-4 dalt leszámítva a legnagyobb slágerekkel érkezett vasárnap délután Budapestre, emiatt nem lepődnék meg, ha a közeljövőben újra hallanánk róla.
A 21:00 órás kezdés után viszonylag rövid időn belül megállapítható volt, hogy Kravitz ismét zenélni jött Magyarországra, a kivetítőket, a pirotechnikát és az egyéb vizuális hatáselemeket inkább meghagyja másoknak. A puritán, kissé skandináv letisztultságra hajazó színpadot csak két hatalmas elefántagyarszerű félkör díszítette, rutinos Kravitz rajongóknak ebben nem volt semmi meglepő, bár hallottam egy két fanyalgó hangot magam körül, pont úgy mint 2008-ban, ugyanitt. Ahogy a csapat megszólalt, arra nem igazán találok szavakat, döbbenetes energia feszült a színpadon, a dobos Franklin Vanderbilt olyan erővel és pontossággal hozta a kettőnégyeket, hogy néha azt érzetem, hogy egy légkapalács vág mellbe. A hangzásra csak ráerősített az a tény, hogy a ritmus-szekcióban bőgőn nem kisebb név kíséri a dobfenomént , mint Bowie egykori basszerese Gail Ann Dorsey, amit ketten műveltek néha, az a hazai popzenében sajnos teljesen ismeretlen, csak szuperlatívuszokban tudok róluk írni. Öröm volt látni őket, tökéletes összhangot teremtettek. Amire Craig Ross gitáros még rá is tett egy lapáttal, Kravitzről az egész este sütött a jókedv. Nyilván lassan 30 év rutinja áll a háta mögött, de mégis annyira laza és természetes az egész figura, hogy néha csak összenéztünk a kollégákkal és szavak nélkül is értettük egymást, abban a tekintetben, hogy egy igazán jó dolog zajlik a pódiumon.
Tulajdonképpen olyan slágerek maradtak ki a buliról, mint a Rock N Roll is dead, a Dancin’ Till Down, a Cab Driver, a Black Velveteen és még sorolhatnám, de így is maradt 17 olyan dal az estére, mint a Fly Away, az American Woman, az I Belong To You, a Dig In, vagy az Again.
Tetszett, hogy Kravitz - bár nyilván lepróbált dolgokról van szó – engedi a zenészeit kibontakozni, a félig-meddig imprónak tűnő támákban rengeteg munkaórát fektettek, ez a hangzásból nagyon kijött. Ezt a közönség egyébként meghálálta, a hangulatra nem lehetett panasz. Lehet, hogy egy ilyen világsztárnak kell bebizonyítania, hogy a magyarok igenis szeretik az igényes popzenét, a 10 perc hosszúságú dalokat simán végig ropta még az ülőszekció is. Egyetlen apró dolgot említenék meg negatívumként az pedig a dalválasztás kérdése. Szerintem a koncert közepére elkelt volna egy a dögösebb szerzeményei közül.
A ráadásokban se fukarkodott a csapat. Az intimebb hangvételű I’ll Be Waiting után, következett a megahosszúságúra nyújtott Let Love Rule és a 90-esek hangzását megreformáló Are You Gonna Go My Way is. Ami előtt a sztár a színpadról felszaladt egészen az Emberi Erőforrások Minisztériumának a díszpáholyáig, ahol egyébként csak remélem vélem, hogy felismerték...
Kravitz újra megmutatta, hogy mitől döglik a légy! A látottak alapján elmondhatom, hogy Lenny 1989-ben elindult, s máig töretlen karrierje, eladott lemezei hatalmas száma nem a véletlen műve: pusztán a tehetség, az alázat és a rengeteg munka eredménye! Amit hozott azt úgy nevezik, hogy világszínvonal, csupa nagybetűvel! Pont! Ennyi és nem több!
